szerző:
F.Z.
Tetszett a cikk?

Az 1968-as reformok előkészületei során pénzügyminiszter volt, az 1973-as olajválság és az azt követő eladósodás éveiben a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Életének 97. évében hunyt el. A hírt barátja és munkatársa, Pulai Miklós jelentette be közösségi oldalán.

„Hosszú, négy évtizedes pénzügy-gazdasági pályám során három olyan nagy akcióban vettem részt, amelyek az ország életében jelentősek voltak, ha nem is jártak egyértelmű sikerrel.

Az első a gazdaságirányítási reform előkészítése volt, melyet 1964-ben kezdtünk el kidolgozni, és 1968-ban vezettük be. A cél a makroszintű tervezés keretein belül egy szabályozott piaci gazdaság, azaz ebbe az irányba történő haladás volt. Az új ’mechanizmus’ öt-hat éven át jól működött, nagy érdeklődést váltott ki a környező országokban, de nyugaton is, és jelentős gazdasági fejlődéssel járt.

A nemzetközi légkör azonban számunkra kedvezőtlenül alakult. A brezsnyevi vezetés keményen intő szavára a reform vezető gárdáját a 70-es évek első felében leváltották, az intézkedések tervezett második lépcsője már nem valósulhatott meg, a továbbfejlesztése nem volt lehetséges, de a már bevezetett rendszer nagyjából tovább élt.

A második – ezt az időszakot követő akció-küzdelem – a gazdasági egyensúly javítása érdekében folyt. Az 1973-at követő olaj és nyersanyagár robbanás súlyos és növekvő deficitet idézett elő a költségvetésben és a nemzetközi fizetési mérlegben. A hiányt növelték az irányításban elkövetett hibák, a reformfolyamat leállítása. A politikai vezetés számára egyszerűbbnek tűnt a hiány hitelekkel történő fedezése, mint szigorúbb intézkedések bevezetése az államháztartásban. Az egyensúlyért folyó küzdelem részleges eredményei lehetővé tették – más szocialista országokkal szemben –, hogy Magyarország nem kényszerült adósságai átütemezésére, ami súlyos következményekkel járt volna az életszínvonal terén is. Az ország adósságállománya azonban nőtt, és a 80-as évek elején bekövetkezett nemzetközi pénzügyi válságot csak kínnal-keservvel vészeltük át. Sajnos mindez nem szolgált kellő tanulsággal és az élénkítés jelszava győzött az egyensúly prioritása ellenében.

Mindazonáltal a 80-as években lehetővé vált a politikai viszonyok és a gazdasági tapasztalatok alapján – ha óvatos léptékben is – az irányítási rendszer fejlesztése. Így napirendre került a bankrendszer átalakítása a kereskedelmi banki tevékenység leválasztása a Magyar Nemzeti Bankról. Hazánkban a kétszintű bankrendszer 1987-ben meg­valósult, elsőként a ’létező szocializmus’ országaiban néhány évvel a rendszerváltás előtt. Az nem állítható, hogy mindez hiba nélkül történt, de az sem, hogy továbbfejlesztése – már a rendszerváltás után – hiba nélküli volt” – írta Timár Mátyás tíz évvel ezelőtti feljegyezései előszavaként.

Timár Mátyás egy gazdaságtörténeti szempontból is számottevő, krízisekkel terhelt időszak egyik kulcsszereplője volt. Úgy lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy elődje, a konzervatív szemléletű László Andor 1975-ben tiltakozott az akkor induló ötéves tervbe betervezett eladósodás ellen, azt túlzottnak találta, emiatt 60. életévében nyugdíjazták. Timár Mátyás a pénzügyek kiváló ismerője volt, és első elnökhelyettesével, Fekete Jánossal volt akkora tekintélyük a nemzetközi pénzvilágban, hogy az egymásba érő válságokat átvészeljék.

Ebben partnerük volt a Gordon Richardson, Fritz Leutwiler és Karl Otto Pöhl, az angol, a svájci és a nyugatnémet jegybank elnöke, valamint Lámfalussy Sándor, a baseli Nemzetközi Fizetések Bankjának akkori vezérigazgató-helyettese. Valamennyien közreműködtek abban, hogy amikor a szocialista országok némelyike, Lengyelországgal és Romániával az élen, fizetésképtelenséget jelentett, és ezért a Nyugat hosszú hónapokig nem volt hajlandó egyetlen tervgazdaságot finanszírozni, Magyarország elkerülte a csődöt. Ehhez szükség volt a csatlakozásra a Nemzetközi Valutaalaphoz, ami 1982-ben meg is történt.

Timár Mátyás egészen 1988-ig irányította a Magyar Nemzeti Bank működését, egészen a bankreformig, amikor a kereskedelmi bankokat leválasztották róla. Akkor, saját szóhasználatával, „közös megegyezéssel” ment nyugdíjba. Utódja a 2012-ben elhunyt Bartha Ferenc volt.

Működése második periódusára 2009-ben így emlékezett vissza:

„Az előző hónap végén meghalt hajdani helyettesem, Fekete János. Tehetséges ember volt. Mikor én 1975-ben a bankba kerültem, ő már több évtizede dolgozott a deviza-területen. Az IMF-be történt belépésünkkor őt javasoltam a felső vezetésnek, mint képviselőt. A 80-as évek első felében, mikor a pénzügyi-gazdasági egyensúly biztosítása elsőrendű állami érdek volt, viták bontakoztak ki. A kormányzat vezető gazdasági emberei – Marjai és mások – velem együtt az egyensúly erősítését, a további eladósodás megakadályozását tartottuk elsődleges feladatnak. Ez szelektív restrikciós gazdaságpolitikát igényelt volna, amit a párt vezetése nem tartott elfogadhatónak. Helyette az élénkítés, és további hitelek felvétele mellett foglaltak állást, s ebben biztatást kaptak… A külföldi adósságállomány a 80-as évek közepétől ismét nőtt.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!