szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem vagyok biztos benne, hogy az idén meglesz a szabadkereskedelmi egyezmény az Egyesült Királysággal – jelentette ki perfid mosollyal Emmanuel Macron francia elnök. A Guardian utánajárt és kiderült: a franciák uniós állásponttá tették a klórozott csirkék ügyét, vagyis az EU ragaszkodik ahhoz, hogy Nagy-Britannia továbbra se importáljon ily módon tisztán tartott szárnyasokat.

Környezet és egészségügy – ez a fejezet címe abban a dossziéban, melyben Michel Barnier főtárgyaló gyűjtögeti az uniós követelményeket. Ebben a fejezetben az áll, hogy az Európai Unió ragaszkodik bizonyos normákhoz az állattenyésztésben. Például ahhoz, hogy klórozott csirkék – a feldolgozás során klórozott vízzel mossák a levágott baromfit, amit bár az EU 1997 óta tilt, Amerikában bevett módszer – ne kerüljenek az asztalra azután sem, hogy Nagy-Britannia elhagyta az Európai Uniót.

Boris Johnson miniszterelnök minden héten elmondja: ezentúl nem kötik meg az uniós előírások a brit vállalkozók és kereskedők kezét. A hétvégén ezt a klórozott csirkékkel kapcsolatban is megerősítette az új környezetvédelmi miniszter is, hiszen George Eustice közölte: nem garantálhatják, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény az USA-val tiltja majd a klórozott szárnyasok beengedését az Egyesült Királyság piacára – olvasható a Guardianen.

Kétfelé figyelnek

Kedden írják alá az uniós tagállamok képviselői azt a tárgyalási dossziét, melynek alapján azután Michel Barnier megpróbálja kicsikarni az Európai Uniónak leginkább megfelelő szabadkereskedelmi egyezményt brit partnereiből.

Csakhogy London egyidejűleg az amerikaiakkal is tárgyal. Ők is ragaszkodnak a klórozott csirkéhez és egyáltalán nem kizárt, hogy a franciák épp ezért tették bele a tárgyalási csomagba ezt a kínos témát, hogy borsot törjenek a britek orra alá. Macron ugyanis meg kívánja mutatni Nagy-Britanniának, hogy sokat veszített a kilépéssel az unióból. A Guardian értesülései szerint a franciák kezdetben az Európai Unió egész környezetvédelmi szabályzatát bele akarták tenni a tárgyalási dossziéba, de ebbe a többi uniós tagállam nem ment bele. Maradtak a klórozott csirkék, amelyek szimbolikussá tehetik Boris Johnson választását az Európai Unió és az Egyesült Államok között.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!