Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló rendelet.
Közzétették az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezésben közreműködésükért odaítélt egyszeri rendkívüli juttatásól szóló rendeletet a Magyar Közlönyben.
A jogszabályban tételesen felsorolják, hogy mely egészségügyi szolgáltatók április 1-jén állományban lévő dolgozói – a részmunkaidősök is – kapják meg a bruttó 500 ezer forintot. A rendeletben három csoportba sorolták a jogosultak körét:
1. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel finanszírozási szerződésben álló
2. Közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató alábbi egészségügyi dolgozói:
3. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Családtervezési és Gyermekegészségügyi Szolgáltatási Osztály,
Ahogy korábban megírtuk, az emberierőforrás-miniszter a múlt pénteken sorolta fel, hogy mely egészségügyi dolgozók részesülnek az egyszeri juttatásból. Akkor kiderült, hogy a listáról lemaradtak a gyógyszerészek – az ő kamarai elnökük kisebb nyilatkozatháborúba keveredett Kásler Miklóssal – és a gyógytornászok. Később a dietetikusok is jelezték: megdöbbentette őket, hogy bár ők is segítettek a koronavírusos betegeknek, mégsem kerültek be a jogosultak körébe.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.