Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
El kell számolni azzal, hogy honnan van egy miniszternek pénze luxusjachtozásra, illetve hogy fogad-e el ajándékot a közbeszerzések egyik nagy nyertesétől. Az RTL alkotmányjogászt és korrupciós szakértőt is megszólaltatott Szijjártó Péter jachtozásáról és magyarázkodásáról.
Nem hivatkozhat Szijjártó Péter arra, hogy a nyaralása magánügy - mondta az RTL Híradónak Lővétei István alkotmányjogász. Léderer Sándor, a K-Monitor alapítója pedig azt tette hozzá ehhez: a miniszternek el kell számolnia azzal, hogy honnan lett pénze a luxusjachtozásra az egyik leggazdagabb magyar, Szíjj László jachtján.
Arra is emlékeztettek: 2012-ben az akkori német elnök, Christian Wulff lemondása mögött is egy hasonló ügy állt. Ő egyebek mellett azzal nem tudott elszámolni, hogy még Alsó-Szászország tartományi miniszterelnökeként miért fogadott el lobbistáktól nyaralást - ebben az ügyben felmentették évekkel később, de belebukott abba, hogy nyilvánosságra került a hangfelvétel, amint a korrupciógyanúról hírt adó Bild kiadóját fenyegeti háborúval.
Az RTL megszólaltatatta Karácsony Gergely főpolgármestert is, aki azt mondta: egy kávét sem fogad el azoktól az üzletemberektől, akik a fővárostól kapnak közpénzt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Magyar Péter magára vette.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.