Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A brit kormánytöbbség kész felülírni a kilépési megállapodást – az amerikai demokraták és az EU szerint is súlyos következményei lehetnek ennek.
A brit parlament olyan törvényt fogadott el, mely sérti a korábbi kilépési egyezményt, melyben az EU és London megegyezett. Ezt Nagy Britanniában is sokan bírálták, de külföldön szinte mindenki elfogadhatatlannak tekinti.
"Nem adhatjuk fel a Nagypénteki egyezményt!" – írta Twitteren Joe Biden, az amerikai elnökválasztás demokrata jelöltje, miután a brit parlament alsóháza első olvasatban elfogadta a belső piaci törvényt, amely alapján a londoni kormány – parlamenti felhatalmazással – bizonyos esetekben a Brexit alapjait meghatározó kilépési megállapodás egyes pontjait is megsérthetik – méghozzá éppen Észak-Írország esetében. Biden emlékeztetett arra is, hogy annak idején Bill Clinton nagy szerepet játszott abban, hogy a békemegállapodás létrejött, és véget vetett a polgárháborúnak Észak-Írországban.
Az Egyesült Államok több mint 40 millió olyan polgár él, aki büszke ír őseire, ezért az ír lobby Washingtonban igen erős – írja a CNN portál. Joe Biden a választások előtt aligha tévesztheti ezt szem elől.
Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi elnöke kerek perec megüzente Boris Johnson brit miniszterelnöknek: ha megsértik a nemzetközi jogot, akkor ne számítsanak arra, hogy az USA szabadkereskedelmi egyezményt köt velük. Jelenleg a demokraták nyerésre állnak, és ezt Boris Johson aligha hagyhatja figyelmen kívül még akkor is, ha Donald Trump folyamatosan a támogatásáról biztosítja őt.
Ha lesz szabadkereskedelmi egyezmény az USA és Nagy-Britannia között, akkor azt jóvá kell hagynia a képviselőháznak is, ahol a demokraták többségben vannak. Boris Johnsonnak emlékeznie kell arra, hogy amikor a Brexit-népszavazás megtörtént, akkor Barack Obama elnök közölte: Nagy-Britannia a legutolsó lesz azok között, akikkel szabadkereskedelmi egyezményt kötünk. Joe Biden akkor alelnök volt, most esélyes elnökjelölt.
A belső piaci törvény nem csak az amerikai (ellenzék) szemét szúrja, de az Európai Unió vezetői és országai is egyhangúlag utasítják el. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke többször beszélt arról, hogy a kilépési megállapodás megsértésével a britek egy nemzetközi jogi aktust sérthetnek meg. A Guardian arról írt, hogy a franciák ennél is tovább mennének: azt várják el, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indítson a britek ellen a törvény miatt. Az eljárás utolsó pontja az Európai Bíróság – kérdés persze, hogy ha a britek az év végén megállapodás nélkül hagyják el az EU-t, és ezzel értelemszerűen nem ismerik el többé a luxemburgi központú bíróságot sem, van-e értelme ennek az eljárásnak.
Michel Barnier, az EU főtárgyalója kelet-európai uniós nagykövetekkel találkozva arról beszélt: szerinte azért tette meg a brit miniszterelnök ezt a provokatív lépést, hogy elvonja a figyelmet arról: milyen rosszul menedzseli a kormányzat a Covid-válságot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.