Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A képviselő szerint 9 milliárd forintot kell szereznie a fürdő bővítéséhez, majd még ugyanennyit egy szálloda felépítésére.
Kormánybiztosi kinevezést kapott Lázár János fideszes országgyűlési képviselő. Lázár a Facebook-oldalán számolt be az új feladatáról, ami a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Ezentúl a képviselő fogja felügyelni a makói Hagymatikum bővítését, és forrásokat kell szereznie a makói turizmus fejlesztésére. A kormányhatározat szerint ezen kívül hozzá tartozik a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtása és koordinálja a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal kialakítását is.
Az egykori miniszter a Rádió 7-nek adott interjújában elmondta, azzal hívta fel Orbán, hogy a kormányzatban úgy ítélik meg, a gazdaság újraindításához szükség van a turizmus fejlesztésére, és ebben a dél-alföldi régiónak: Gyula, Makó, Mezőhegyes és Szeged térségének döntő szerepet szánnak. "Az volt a kérdés hozzám, hogy vállalnék-e többletmunkát a makói fürdő fejlesztésében. Kormányzati szinten úgy ítélik meg, lassan halad a beruházás” – mondta.
Azt is hozzátette, 2015-ben született az első kormányhatározat a Makovecz-féle fürdő bővítéséről, és most jutottak el oda, hogy konkrét lépéseket kell tenni, ha azt akarják, hogy a következő két esztendőben megvalósuljon a beruházás.
Jelenleg készen vannak a kiviteli tervek, volt egy sikertelen közbeszerzési eljárás, és hiányzik 9 milliárd forint. Lázár szerint az első dolga, hogy a pénzt megszerezze a projekthez. Ha ez meglesz, akkor újabb 9 milliárd forint szükséges a képviselő szerint egy 120-130 szobás szállodához a fürdő mellé.
Szeptemberben még arról volt szó, hogy Mészáros Lőrinc építene egy négycsillagos szállodát a fürdő mellett:
Makón is készítik elő a helyet Mészáros Lőrinc szállodájának
A szerdai testületi ülésen az építési szabályzatot is az új szállodához igazítanák: telket alakítanak át a Hagymatikum Fürdő mellett, és növelnék a városban megengedett beépíthetőség és épületmagasság nagyságát is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.