Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy fest, hogy a kormány támogatása nélkül is fel lehet újítani a hidat.
A főváros egy drágább ajánlatott fogadott el a Lánchíd felújításával kapcsolatban úgy, hogy az alagút felújítását vagy a 2-es villamos átjáróját is kivette a tervekből – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, ha a korábbi, Tarlós idején kiírt ajánlatot fogadta volna el Budapest, 5,5 milliárd forinttal olcsóbb lenne a Lánchíd, és mostanra már a felújítás is befejeződött volna. Gulyás szerint ez azt mutatja, mintha a főváros számára nem bírna különösebb jelentőséggel a pénz.
A BKK hétfőn közölte, hogy az A-Híd Zrt. újíthatja fel a Lánchidat nettó 18,8 milliárd forintért. A két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bíráló bizottság végül a Strabagé helyett az A-Híd pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadott.
A híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintba kerül, a Fővárosi Önkormányzat előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a magyar kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely 6 milliárdot forintot biztosítana a felújításra.
A 24.hu ugyanakkor Wintermantel Zsolttól, a BKK igazgatóságának tagjától (korábbi fideszes újpesti polgármestertől) megtudta, hogy a munka megkezdését nem hátráltathatja az állami támogatásról szóló írásos dokumentum hiánya, elmondása szerint ugyanis a főpolgármester egy személyben hozott döntésével az utolsó pillanatban elhárította ezt az akadályt.
Wintermantel szerint Karácsony Gergely hétfőn a rendkívüli jogrendben kapott felhatalmazásával élve a teljes kivitelezési összeget rendelkezésére bocsátotta a BKK-nak, módosították a megvalósítási megállapodást, így a Lánchíd felújításának megkezdéséhez csupán az szükséges, hogy a nyertes vállalkozó aláírja a szerződést, felvonuljon és megkezdje a munkát.
A BKK a portál kérdésére megerősítette, hogy a fővárosi önkormányzat a feladat megvalósításához szükséges teljes összeg, azaz 26,75 milliárd forint biztosítására vállalt kötelezettséget, a BKK szerint azért, hogy mielőbb megkezdődhessen a híd felújítása. Így a kivitelezési szerződés megkötéséhez nincs szükség a támogatási szerződés aláírására a kormánnyal, attól függetlenül munkához kezdhet az A-Híd.
Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón ismét hangsúlyozta, hogy a kormány biztosítani fogja az összeget Budapestnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.