Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Jelentősen nőtt 2020-ban az alkoholfogyasztás Magyarországon – írt az Mfor.hu a NAV előzőre évre vonatkozó statisztikája alapján.
A lap szerint először februárban – vagyis a járvány első híreire – ugrott nagyot az alkoholfogyasztás, akkor közel 80 százalékkal. Emellett márciusban is többet ittunk, az adatok alapján 50 százalékkal mutatott magasabb értéket az eladott alkoholmennyiség.
Az újabb nagy ugrás a karantén végén, június-július környékén jelentkezett, ekkor az előző év hasonló időszakához képest 10-30 százalékkal volt magasabb a fogyasztás. A lap azt írja: a keresletet alighanem a hazai fogyasztók dobták meg, hiszen a lezárások alatt turisták nemigen látogattak az országba.