Még nagyobb veszélye van annak, hogy kialakuljon a recesszióval kombinált infláció, azaz stagfláció, mint a hetvenes években – írja a Project Syndicate-ben a New Yorkban élő közgazdász. A fő érve az, hogy akkoriban az államadósság szintje jóval alacsonyabb volt mind a fejlett, mind a fejlődő világban. A hetvenes évek inflációjának egyik előnye épp az volt, hogy az államadósság egy részének reálértéke elúszott, és ily módon csökkent az adósságteher sok fejlett gazdaságban.

2007–2008-ban a pénzügyi válság adósságkrízist okozott, mert magas volt mind az államok, mind a magánszféra tartozása. Most viszont itt van nekünk a két rossz kombinációja – jósolja Nouriel Roubini, akit dr. Végzetnek is csúfolnak, hozzátéve, hogy az adósságráta sokkal magasabb, mint a hetvenes évek során, ugyanakkor viszont a laza pénzpolitika az inflációt ösztönzi, nem pedig a deflációt.

Mi következik ebből?

A laza pénzpolitika következtében buborékok alakulhatnak ki mind a tőzsdéken, mind a hitelpiacokon. Ennek következtében a reálgazdaság csak lassan növekszik. Már most is jól látszik, hogy az ingatlanpiac és a hightech részvények árai elszabadultak.

Nagyon magas a vállalatok adósságállománya, a kriptopénzek piaca is arra mutat, hogy egyik percről a másikra bekövetkezhet a Minsky pillanat, azaz amikor a bizalom egy pillanat alatt elillanhat – véli Roubini.

Mi jön utána? A pénzpolitika szigorítása, amelyet csődök sorozata követ. Addig azonban a laza pénzpolitika inflációt okoz a fogyasztói piacon is, nemcsak a tőzsdén vagy az ingatlanok esetében – mutat rá Nouriel Roubini. Máris itt a stagfláció, vagyis miközben a gazdaság nem növekszik, az árak viszont igen. Ez veszélyes kombináció, mert a lakosság többségének az életszínvonala csökkenhet, méghozzá úgy, hogy nemigen tudnak mit tenni ellene.

Mi válthat ki ilyen sokkot a globális gazdaságban?

Az amerikai–kínai kereskedelmi háború például ilyen, de az éghajlatváltozás és a koronavírus-járvány is a protekcionizmus irányába löki a kormányokat.

Még tovább ronthat a helyzeten az, hogy a jegybankok elveszítették az államtól való függetlenségüket a járvány alatt. Nemigen volt más választásuk, hiszen nekik kellett azt megoldani, hogy az államok óriási költségvetési hiánya ne váltson ki azonnal adósságválságot. Minthogy azonban mind az állami, mind pedig a magánadósság-állomány tovább növekedett, a jegybankok adósságcsapdába kerültek.

A következő években nehéz döntés vár rájuk: a növekvő árak miatt emelniük kellene a kamatlábat (ahogy ez Magyarországon már megtörtént). Ha viszont ezt megteszik, akkor adósságválságot indíthatnak el. De hogyha nem csinálnak semmit, akkor bekövetkezhet a kétszámjegyű infláció, és megérkezne a stagfláció – jósolja Roubini.

Ennek hatására pedig sok állam a fizetésképtelenség határára kerülne. Így viszont egy bankválság idején az államok nem lennének képesek pénzügyi támogatást nyújtani a bankszektornak, mint 2008-ban.

A Federal Reserve Board már a járvány előtt, 2018 decemberében adósságcsapdába került. Ugyanebben a helyzetben van az Európai Központi Bank, a Bank of England és Japán jegybankja is. A hetvenes évek stagflációja hamarosan találkozik a 2008-as adósság válsággal. A kérdés csak az, hogy mikor – fejezi be nem épp derűlátó írását dr. Végzet.