„Recesszióra felkészülni” címmel publikálta a pár nappal korábban a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén megtartott előadását Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetben.

A tárcavezető szerint a „háborús energiaválság olyan dolgokra kényszeríti a legfejlettebb országok kormányait is, amik korábban elképzelhetetlen voltak. A holland kormány ajánlása úgy szól, hogy senkinek sem kellene öt percnél többet zuhanyoznia, illetve a lakását nappal 19, éjjel 15 foknál többre fűtenie. Az egyik brit energiaszolgáltató alternatív fűtési ötletei között szerepel a sütő ajtajának nyitva tartása sütés után, illetve a háziállatok ölelgetése. Az említett ötletek a szakpolitikából a családok mindennapi életébe is átszivárognak. Olaszországban extrém módon korlátozzák a fűtést és a légkondicionálást a közhivatalokban, német városok a közvilágítás időtartamának korlátozásával kísérleteznek, egyesek csökkentenék a sebességlimiteket az utakon, hogy kevesebb üzemanyagra legyen szükség, autómentes napokat vezetnének be, ösztönözve az otthonról történő munkavégzést.”

A fentiekkel a miniszter a Fidesz egyik kommunikációs paneljét visszhangozza, amellyel a párt illetékesei némileg gúnyosan azon szoktak élcelődni, hogy Nyugaton milyen rossz, egyszersmind azonnal leszögezik, hogy Magyarországon szó sem lehet ilyesmiről. Nagy Márton elismeri, hogy a „jelenlegi válság igazán különleges, hiszen kínálati sokkok, külkereskedelmi elakadás, energia- és élelmiszer-ellátási zavarok sorozata”. Arra nem tér ki, hogy ha a válság természete szerint a szűkös kínálat a probléma, akkor miért lenne ördögtől való igyekezni a kereslet visszafogásán.

A kormány puha landolással jönne ki a válságból, de elnyújtott szenvedés lehet a vége

Fájdalom nélkül nincs eredmény - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utalva arra, hogy a recesszióval, GDP-csökkenéssel lehet letörni az inflációt, majd megígérte, hogy a kormány fájdalom nélkül éri el ezt. A fájdalmat a kormány azzal igyekszik elkerülni, hogy bújtatva csoportosít át juttatásokat a háztartásoknak, ám ezzel épp az inflációt fűti.

Hűteni kell, de nem kell túlhűteni

Nagy Márton szerint az infláció nem csupán növekszik, de nem tudni, hol és mikor tetőzik majd. Ezzel párhuzamosan a gazdasági növekedési kilátások romlanak, a recessziós kockázat emelkedik. Emlékeztet rá, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed agresszív (a Fed-elnök szavai­val élve feltétel nélküli) monetáris szigorítási pályára lépett, amiről nem hajlandó letérni: a júniusi 0,75 százalékpontos kamatemelés 1994 óta a legnagyobb egyszeri emelésnek számít. A miniszter szerint „az e politika mögött álló meghatározó gazdasági döntéshozók úgy vélik, az infláció visszafogása a legfontosabb cél, ennek érdekében pedig mesterségesen kell recessziót előidézni, ami kezdetben fájni fog, de megéri a szenvedés”.

Ugyan Nagy Márton elítéli a „recessziós politikát”, azt azonban rögtön elismeri, hogy „Amerika gazdaságát le kell hűteni”. Azt nem írja, a gazdaság lehűtése szempontjából miért lenne elhibázott a kamatemelés – egyébként a magyar jegybank (Nagy Márton előző munkahelye) is szigorítási ciklusban van, beleértve a kamatemeléseket: Magyarországon az alapkamat mértéke jelenleg 7,75 százalék. Egyébként az amerikai jegybank sem akar recessziót előidézni – a cél az lenne, hogy a gazdaságot sikerüljön hűteni, de ha lehetséges, a recessziót azért el lehessen kerülni. Az tény, hogy Jerome Powell Fed-elnök nyilatkozatai alapján az infláció letörése az elsődleges prioritás, akkor is, ha ehhez recesszióba kell húzni a gazdaságot.

„Lavírozta magát”

A miniszter szerint „Európa más problémákkal néz szembe. A kontinens teljesen felesleges szankciós háborúba lavírozta magát, ami súlyosbítja az energiaválságot, illetve az inflációt”. Az uniós „szankciós politika” kárhoztatása szintén jól bejáratott Fideszes kommunikációs panel. Ahogy a párt más politikusai, Nagy Márton sem ajánl alternatívát arra, hogy ha nem szankciókkal, akkor hogyan kellene reagálni arra, hogy Oroszország – amelynek vezetése egyébként Magyarországot deklaráltan saját érdekszférájába sorolja – provokáció nélkül megtámadott egy – nemcsak vele, hanem Magyarországgal is szomszédos – szuverén országot, és ott éppen területszerző háborút folytat.

Nagy Márton szerint „a háborúhoz közeli országok esetében az infláció általában magasabb, ezért is beszélhetünk ebben a térségben jelentős részben háborús inflációról, ami például Magyarország esetében nyolcvan százalékban külső eredetű”. A miniszter nem fejti ki, a puszta földrajzi közelség mennyiben magyarázná, hogy a keleti tagállamokban „általában” magasabb az infláció. Abban persze igaza van, hogy „Európa közelebbről érzi a háborús válságot és annak negatív hatásait, mint az Egyesült Államok”.

Ne az emberekkel fizettessék meg!

„A politika szemszögéből az infláció recesszióval, munkanélküliséggel való kezelése, főleg Európában, felvet néhány kérdést. A háborús inflációs helyzet kezelését miért az egyszeri munkavállalók és családjaik fizessék meg, főleg, ha ezúttal nem az ő bérigényük húzza azt? Méltányos, ha a jelentős részben profitvezérelt infláció letörését a munkavállalókra terheljük, akikkel az elmúlt időszakban szerzett extra vállalati jövedelmeket egyébként is igen kismértékben osztották meg a cégek?” – teszi fel a kérdést Nagy Márton.

A miniszter itt kicsit ellentmond önmagának, korábban ugyanis arról értekezett, hogy az infláció Magyarországon jelentős részben a háború következménye, és 80 százalékban külső eredetű – ám ha ez a helyzet, hogyan lehet egyszerre „jelentős részben profitvezérelt” is?

A miniszter szerint az is kérdés, „mi történik, ha a kínálati sokkok által hajtott infláció és a munkanélküliség között jelenleg nem áll fenn az évtizedes, közgazdasági tankönyvek által valószínűsített kapcsolat (amire Phillips-görbeként hivatkoznak), így mindkettő magas marad, és az infláció mellé még recessziót is előidézünk? Olyan ez, mintha a vakon csapkodó piacokon a vakon csapkodó gazdaságpolitika próbálna egyensúlyt teremteni”.

A kérdés jogos, ugyanakkor Magyarországon a gazdaságpolitika a jelek szerint nem csapkod vakon, Nagy Márton szerint a magyar tapasztalat megmutatta, hogy az ársapkák modelljén kívül kevés nemzetközi jó gyakorlat létezik, amely végül nem a vállalatok jövedelmeit növelné tovább”. A politika „nem hagyhatja, hogy a megrázkódtatás terheit a munkavállalók, a családok, a középosztály viselje”. A miniszter szerint a világ politikusai most még elkerülhetik, hogy „a magas infláció és az alacsony növekedés állapotából még rosszabb recessziós helyzetbe ugorjanak a társadalom megvédése nélkül”.