Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Elvi döntést hozott a kamatstopokról a kormány.
A kormány arról döntött, hogy a lakossági jelzáloghitelekre, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hiteleire vonatkozó kamatstop intézményét meghosszabbítja – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A közlemény szerint a kormány a legutóbbi ülésén megállapította, hogy a rendkívül magas piaci kamatszint jelenleg nem teszi lehetővé a kamatstopok kivezetését, az ugyanis olyan mértékű azonnali törlesztőteher-növekedést eredményezne, amely elviselhetetlen lenne az érintett családok, illetve kis- és közepes vállalkozások számára.
A családok esetében a kamatstop kivezetésével az éven belül átárazódó hitelek esetén átlagosan 60 százalékkal, a kiterjesztett, legfeljebb 5 éves kamatperiódusban fixált jelzáloghiteleknél pedig mintegy negyedével, 24 százalékkal emelkedne átlagosan a törlesztőrészlet. Emellett a kis- és közepes vállalkozások is azonnali, jelentős kamatteher-emelkedéssel szembesülnének.
Mint írták, a kormány azt az elvi döntést hozta, hogy a kamatstopok kivezetésére csak akkor adódik lehetőség, ha a jegybanki irányadó kamat egy számjegyű lesz. A jegybanki irányadó kamat egy számjegyűvé válását pedig megelőzi az infláció egy számjegyűvé csökkentése.
A közlemény szerint a kamatstop meghosszabbítása 2023 második fél évében a családok esetében 60 milliárd forintnyi, a vállalkozások számára 40-45 milliárd forintnyi megtakarítást eredményezhet, ennyivel kell ugyanis kevesebb törlesztési terhet fizetniük az intézkedésnek köszönhetően.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.