EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A MÚOSZ egykori elnökségi tagja, a Világgazdaság korábbi főszerkesztője 74 éves volt.
Életének 74. évében elhunyt Bánki András Táncsics Mihály-díjas és Jubileumi Prima Primissima-díjas újságíró – közölte az elhunyt fia hétfőn az MTI-vel. Búcsúztatása kérésének megfelelően, szűk családi körben zajlik majd – tudatta ifj. Bánki András.
Bánki András 1971 és 1976 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, ahol a Közgazdász című hetilapnál kezdett el újságírással foglalkozni. Később, 1976 és 1994 között a Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott, 1990-től a lap főszerkesztő-helyettese. 1994-ben a Vasárnapi Hírek társfőszerkesztője, majd 1995-ben főszerkesztője volt.
1995 és 1997 között a 168 Óra felelős szerkesztőjeként folytatta pályafutását. 1997-ben lett a Világgazdaság című üzleti napilap főszerkesztő-helyettese, majd 1998-tól egészen 2007-ig az újság főszerkesztője. Bánki András 1989 és 2000 között a MÚOSZ elnökségi tagja volt.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.