Úgy volt, hogy Teslákat vesz az amerikai külügy, de most már csak „páncélozott elektromos járművekről” van szó

Várható volt, hogy a Tesla-vezér Elon Musk miatt összeférhetetlenség alakul ki.

  • hvg.hu

Négyszázmillió dollár értékben rendelne páncélozott Tesla járműveket a Trump-kormányzat – írta meg számos amerikai lap szerdán egy, az amerikai külügyminisztérium által publikált, a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó dokumentum alapján. Az irat nem részletezte, hogy mely modellből vásárolna be a tárca, de vélhetően a Cybertruckról van szó.

A Time azonban most arra hívja fel a figyelmet, hogy a beszerzési előrejelzést még tavaly decemberben, Joe Biden elnöksége idején állították össze, és miután szerdán megjelentek az első hírek a vásárlásról, a szövege megváltozott: kikerült belőle a Tesla szó, most már csak „páncélozott elektromos járművek” szerepelnek benne.

A módosítás oka az lehet, amire már korábban is számítani lehetett: Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója miatt összeférhetetlenség alakulhat ki.

Musk 250 millió dollárral támogatta Donald Trump elnökválasztási kampányát, a republikánus politikus pedig a megválasztása után pozíciót is adott neki az adminisztrációjában: a kormányzati hatékonyság növeléséért felelős szervezetet (DOGE) vezeti. Ebben a minőségében szerdán sajtótájékoztatót tartott a Fehér Ház Ovális Irodájában, amelyre fiát, X-et is magával vitte.

https://hvg.hu/vilag/20250212_Trump-oldalan-allva-valaszolt-Musk-az-ujsagirok-kerdeseire

Musk cégei már korábban is jelentős kormányzati beszállítónak számítottak, az elmúlt öt évben 13 milliárd dollár értékben kötöttek szerződéseket a szövetségi kormányzattal. A legnagyobb összeg ebből az űrrakétákat gyártó SpaceX-nek jutott.

Az új Cybertruckok gyári állapotukban nagyjából 82 ezer dollárba kerülnek, tavaly 38 ezer darabot adott el belőlük a Tesla. Amióta piacra dobták a modellt, a tulajdonosok számos hibát jeleztek a gyártónak.

(The New York Times, NPR, Time)

Hozzászólások