Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Lehet, hogy valójában ez Trump célja?
Több mint ötven ország vette fel a kapcsolatot Washingtonnal, hogy tárgyaljon a Donald Trump amerikai elnök által szerdán bejelentett vámokról – közölte Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter. A politikus arról nem beszélt, milyen fázisban vannak ezek a tárgyalások és pontosan mely országokról van szó, ám jó eséllyel kevés olyan van, amelyik nem próbálna alkudozni az 57 érintett államból vagy szervezetből (az Európai Unió egységes kereskedelempolitikája okán például egy entitásnak számít Washington szemében). Az sem világos, hogy a tárgyalások meddig húzódhatnak el, hiszen a szimultán egyeztetésre vélhetően a Trump-adminisztrációnak sincs kapacitása – jegyzi meg a hírről beszámoló Reuters.
Bessent, aki az NBC vasárnap reggeli adásában beszélt, kijelentette, hogy a vámok alapján nincs ok arra, hogy bárki a gazdaság visszaesését prognosztizálja. Szerinte a pénteken közölt, a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatok nem utalnak erre. Arról nem beszélt, hogy a vámok bejelentése után eltelt két piaci napon, csütörtökön és pénteken összesen hatezer milliárd dollár tűnt el a tőzsdeindexek esése miatt, ilyen zuhanást pedig a Covid óta nem tapasztaltak Amerikában. Elemzők azzal a trumpi érveléssel sem értenek egyet, hogy egyszeri megingásról van szó és, ha elérik a gödör alját, akkor már felfelé vezet az út: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke az infláció gyorsulásától tart, gazdasági elemzők pedig recessziótól – mellesleg a munkanélküliség növekedésétől.
A nagy kérdés persze az, hogy Donald Trump komolyan gondolja-e a vámokat, vagy csak tárgyalási alapnak tekinti a szerdai bejelentést. Egyes feltételezések szerint inkább az utóbbiról van szó – már csak az a kérdés, valójában mit szeretne elérni. Például a pingvinek és fókák lakta szigeten, amelyre szintén büntetővámot vetett ki.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.