Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A milliárdos kormányzati szerepe mellett cége, a SpaceX jelentős kormányzati beszállító, amely számára előírás a drogmentesség.
A korábban ismertnél is jóval súlyosabb lehetett Elon Musk droghasználata, aki Donald Trump egyik legszorosabb szövetségesévé vált tavaly, és kormányzati szerepet is vállalt, amiből hamarosan távozik.
A New York Times forrásai szerint Musk elárulta egyeseknek, hogy annyi ketamint – egy erős érzéstelenítőt – használt, hogy az a hólyagjára is hatással volt, ami a krónikus használat ismert mellékhatása. Emellett Ecstasyt és varázsgombát is szedett, és olyan napi gyógyszeres dobozzal utazott, amelyben mintegy húsz tabletta volt, köztük az Adderall nevű stimuláns.
A lap szerint nem lehet megmondani, hogy Elon Musk drogozott-e, amikor idén a Fehér Házba került és hatalmat kapott a szövetségi bürokrácia leépítésére, de kiszámíthatatlan viselkedést mutatott. Eközben magánélete is egyre viharosabbá vált, egyszerre több kapcsolatot tart fenn és jogi csatákat folytat egyre növekvő számú gyermekeivel kapcsolatban.
Musk és ügyvédje nem reagált a New York Times megkereséseire, korábban azonban a milliárdos azt mondta, depresszióra írták fel neki a ketamint, és kéthetente szedi. Életrajzírójának pedig azt mondta, nem szereti az illegális drogokat. A Fehér Ház sem válaszolt arra, hogy végeztettek-e drogtesztet Muskkal.
Nem reagált a SpaceX sem, amely jelentős kormányzati beszállítóként köteles drogmentes munkahelyként működni, és dolgozóit szúrópróbaszerű drogteszteknek alávetni. A New York Times szerint Muskot az ilyen tesztekre előre figyelmeztették.
Muskot egyesek zseninek tartják, akinek vezetési stílusa hozzájárul a sikereihez. Ám ahogy a politikai színtéren szerepet vállalt, környezete aggódni kezdett gyakori droghasználata, hangulatingadozásai és az egyre több gyerek vállalására való törekvése miatt. Idén több régi barátja is megszakította vele a kapcsolatot.
Egyik volt partnere, a Grimes művésznéven ismert zenész, Claire Boucher ötéves gyermekük, X felügyeleti jogáért küzd Muskkal. A milliárdos rendkívüli módon ragaszkodik a fiúhoz, magával vitte az Ovális Irodába és nyilvános rendezvényekre is. Grimes szerint ezzel megszegi azt a megállapodást, ami kiköti, hogy gyermekeiket távol tartják a nyilvánosságtól. Ismerőseinek arról is beszélt, hogy aggódik a fiú biztonsága miatt, és azért, mert a sok utazás és a kevés alvás káros a gyerek egészségére.
Musk interjúkban és közösségi oldalán is beszélt mentális problémáiról, egy bejegyzésben azt írta, hogy „óriási magasságokat, szörnyű mélypontokat és könyörtelen stresszt” él meg. Órákat tölt videojátékokkal, és a New York Times forrásai szerint falási rohamokkal is küzd, miközben súlycsökkentő gyógyszereket is szed. Emellett éjjel-nappal posztol közösségi oldalán.
A ketamin használatát az amerikai gyógyszerhatóság csak orvosi kezelésekben, érzéstelenítőként engedélyezi, külön engedéllyel rendelkező orvosok pedig olyan problémákra is felírhatják, mint a depresszió. A szer használatának kockázataira a Jóbarátokból ismert színész, Matthew Perry halála hívta fel a világ figyelmét. Emellett a ketaminnak pszichedelikus hatásai is vannak, és a valóságtól való elszakadást okozhat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?