Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Közzétették a pártok a kötelező pénzügyi beszámolókat.
A Fidesz már május elején kiadta a pénzügyi beszámolóját, a többieké a péntek esti Hivatalos Értesítőben jelent meg.
A parlamenti pártok, valamint a közéletben parlamenti jelenlét nélkül is fontos szerepet játszó Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és Tisztelet és Szabadság Párt, vagyis a Tisza adatait összevetve az látszik, hogy többségüknek több a kiadása, mint a bevétele. Az MSZP-nél szerepel egy 919 milliós, nem részletezett „egyéb bevétel”, ami vélhetően a Villányi úti pártszékház eladásából származhat, ez megváltoztatja az arányokat. A többi parlamenti pártnál a központi költségvetésből származó támogatás és az országgyűlési képviselőcsoportnak nyújtott állami támogatás együttesen a bevételek 67-96%-át teszi ki.
Az alábbi összefoglaló táblázat adatai millió forintban, kerekítve értendők, és tartalmazzák a korábban közzétett Fidesz-beszámoló számait is:
Párt | Tagdíj | Állami pénz (költségvetésből + frakciónak) | Egyéni támogatók | Összes bevétel | Összes bevételből állami forrás (%) | Összes kiadás |
Fidesz | 318 | 5600 | 760 | 6800 | 82 | 7300 |
KDNP | 7,3 | 180 | 25 | 267 | 67 | 405 |
Jobbik | 7,3 | 260 | 7,1 | 283 | 92 | 372 |
DK | 31 | 1280 | 184 | 1515 | 84 | 1664 |
MSZP | 22 | 273 | 78 | 1282 | 21 | 1282 |
Mi Hazánk | 7,7 | 337 | 19 | 363 | 93 | 388 |
Momentum | 71 | 745 | 24 | 861 | 87 | 833 |
Párbeszéd | 2,2 | 296 | 6,7 | 309 | 96 | 424 |
MKKP | 0 | 55 | 85 | 147 | 37 | 153 |
Tisza | 0 | 0 | 819 | 947 | 0 | 929 |
Érdekes az is, hogy kik a pártok legnagyobb egyéni támogatói. A Fidesz esetében ez megtalálható a korábbi cikkünkben, itt következzék néhány példa a többi párt beszámolóból. Név szerint a fél millió forintnál nagyobb egyéni adományokat kell közzétenni.
A DK-nál a 183 millió forintnyi egyéni juttatásból 81 milliót tesznek ki ezek a nagyobb összegek, amelyek 60 embertől származnak. Többségük a párt vezető országos vagy önkormányzati politikusa. Listavezető Molnár Csaba EP-képviselő 4,7 millió forinttal, Gyurcsány Ferenc eddigi és Dobrev Klára várható pártelnök csak a 6. és a 7. helyen áll.
A Jobbiknál csak négy politikus adott 500 000-nél többet a pártnak, a legtöbbet Németh Zsolt volt képviselő (1,9 millió). A KDNP-ben szintén vezetők, képviselők a fő adakozók, élükön Hölvényi György EP-képviselő (2,3 millió). Az MSZP-nek 33-an adtak félmilliónál többet, főleg képviselők, politikusok. A lista élén Gurmai Zita (4,6 millió) és Hiller István (4 millió). A Mi Hazánknál kilencen voltak bőkezűerk, köztük a Duró Dóra – Novák Előd házaspár együttesen 2,4 millióval. A Momentumnál heten, az élen Kóczé Zoltán 2 milióval. A Párbeszéd egyedül Szab Rebeka képviselőtől kapott nagyobb összeget, 741 000 forintot.
Az MKKP fő támogatója Bojár Gábor (3,5 millió) és Polgár András (2 millió) nagyvállalkozó. Bojár Gábor 6 millió forinttal szerepel a Tisza Párt nagy adományozói között is, akik 18-an vannak. A lista élén 30 millióval – egyúttal az összes párt között a legnagyobb egyéni összeggel – Varga Lajos áll, akinek kilétéről nincs információ. Maga Magyar Péter pártelnök 600 000 forintot adott. A párt pénteki nyilatkozata hangsúlyozta, hogy egyéni adományokból, amelyek náluk – állami támogatás nem lévén – a működés fő forrását jelentik, többet szedtek be, mint a Fidesz.
(Cikkünk egy korábbi verziójának címében tévesen a legnagyobb egyéni adományt a Kutyapártnak tulajdonítottuk a Tisza helyett)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.