Bebetonozott hatalmak, autokráciák – és a magyar változat

Negyedszázaddal a rendszerváltás után a posztszocialista országok népességének alig a tizede él demokráciában, Magyarországot is az autokráciák közé kormányozták – írja nemrég megjelent tanulmányában Kornai János, a Harvard és a Corvinus professor emeritusa. A HVG-nek a közelmúltban adott nagyinterjújának első részét most teljes egészében közzétesszük. A második részt holnap olvashatja oldalunkon.



A skót whisky gyártói jól jártak a Brexittel, meg rosszul

Az angol font kilenc százalékkal gyengült az euróval és 15 százalékkal az amerikai dollárral szemben a június 23-i Brexit népszavazás hatására. A hazai valuta leértékelődése mindig megdobja az exportot. Ez a hatás különösen látványosan érződik a skót nemzeti ital, a whisky eladásán világszerte.





Kitömte a kormány a multik zsebét

A munkahelyteremtést illetően a kormány megduplázta a nagyvállalatoknak és a multinacionális cégeknek juttatott állami támogatások arányát.


Fontos biztosítási határnap közeleg

A figyelem nem lankadhat a két ünnep között sem, a nyugdíjbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egy részénél is fontos határnap az év utolsó napja.






Visszakérte a templomfelújításra adott millióit egy makói nyugdíjas

Egy idős asszony hatmillió forintot adományozott az egyik makói templom felújítására, de vissza is kérte, mert attól tartott, hogy másra költik a pénzt. Azt ígéri: újra küldi a milliókat, ha felállványozták az épületeket. A templom teljes felújítása 87 millióba kerülne – írja a Délmagyarország.


Alma és fája: Ifj. Chikán Attila portréja

Ifjúkorában magától értetődő volt, hogy megfordulnak náluk Nobel-díjas professzorok. A családneve néha egy-egy bemutatkozáskor segített, de az édesapja soha nem oldotta meg helyette a feladatait. Harmincévesen már befektetési igazgató volt egy energetikai cégnél. De borügyekben sem lehet az orránál fogva vezetni.





Szétszakított magyar Skype-családok. Megéri?

Több mint húszezer gyerek él a szülők külföldi munkája miatt rövidebb-hosszabb időre kettészakadt családban. A kényszerű különélésnek súlyos következményei lehetnek. Nagyon súlyosak.