Tetszett a cikk?

Tálib fegyveresek romboltak le egy kormányhivatalt pénteken Afganisztán Zábul tartományában, az afgán kormány szerint pedig az al-Kaida tevékenységének fokozódására is számítani lehet.

Heves harc bontakozott ki az épülethez érkező kormányerők és a mintegy száz tálib támadó között. A tűzpárbaj a helyi idő szerint hajnali órákban kezdődött, és kora délután még javában tartott. Egy helyi kormánytisztviselő azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kormányerők végeztek kilenc támadóval. Saját veszteségeket nem említett.
A tálibok kormányát amerikai katonai akció döntötte meg 2001 végén. Maradványerőik azonban folytatják a fegyveres harcot az amerikai győzelem után beiktatott kormány erői ellen Afganisztán keleti és déli részén. Sőt, egy tálib parancsnok szerint nemrégiben több millió dollárt sikerült összegyűjteniük adományokból az amerikaiak elleni "szent háborúra" (dzsihádra), tehát fegyveres tevékenységük élénkülése várható. Szavai szerint több évre biztosították ezzel a fegyveres harc folytatásának anyagi alapját.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is fokozza katonai tevékenységét Afganisztán keleti részén. Ezt állította pénteki nyilatkozatában Ali Ahmed Dzsalali afgán belügyminiszter. Véleménye szerint az al-Kaida ezzel "második frontot" nyitott az amerikaiak elleni harcában. Azért élénkítette működését az afgán-pakisztáni határ térségében, hogy megossza az amerikaiak figyelmét Afganisztán és Irak között - mondta a belügyminiszter a Reuters hírügynökségnek adott pénteki nyilatkozatában.
Kijelentette, hogy nemzetközi erők is harcolnak az al-Kaida alakulataiban afgán területen. Az utóbbi hetek harcaiban megölt al-Kaida tagokról kiderítették az afgán hatóságok, hogy arabokról, csecsenekről, pakisztániakról van szó. (MTI)
Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint