Visszanyerte szabadságát szerdán Algériában Abaszi Madani és Ali Belhadzs, a betiltott Iszlám Üdvfront (FIS) két legfőbb vezetője, miután letöltötték a rájuk kiszabott 12 évi börtönbüntetést.

A iszlám szervezet első embere, Abaszi Madani 1997 óta házi őrizetben töltötte büntetését - reggel onnan engedték szabadon. Gyújtó hangú prédikációiról híres helyettese pedig az Algírtól 50 kilométerre lévő blidai katonai börtönből szabadult. Szabadulása után Ali Belhadzs első útja az algíri Kouba negyed mecsetébe vezetett, ahol már száz híve várta őt, jelentős rendőri jelenlét közepette.
Abaszi Madanit és helyettesét, a radikálisabb Ali Belhadzsot 1991 végén vették őrizetbe, miután az ország első többpárti választásának 1991 végi, a FIS győzelmét ígérő első fordulója után törölték a második fordulót, s a kirobbant elégedetlenség véres eseményekbe torkollott. Sadli Bendzsedid elnököt lemondásra kényszerítette a hadsereg, s az új elnök, Mohamed Budiaf vezetésével megalakult Legfelsőbb Államtanács rendkívüli állapotot hirdetett. Az iszlám állam megalapítását célul kitűző FIS-t 1992 márciusában betiltották, két vezetőjét 12 év börtönre ítélték a nemzetbiztonság veszélyeztetésének vádjával. Algéria ezt követő tíz évét véres évtizedként emlegetik, a szélsőséges erőszak több mint százezer - nem hivatalos adatok szerint több mint 150 ezer - emberéletet követelt.
Az algériai politikai elit számos tagja most attól tart, hogy a két FIS-vezető kiszabadulása ismét feltüzelheti az iszlám irányzat híveit az 2004 áprilisára kitűzött elnökválasztások előtt. Úgy tűnik azonban, az elmúlt években eredményeket hozott Abdelaziz Buteflika elnök megbékítési politikája. A FIS fegyveres szárnya, az Iszlám Üdvhaderő (AIS) már 1999-ben letette a fegyvert. A nemzeti megbékélésről szóló törvény részleges amnesztiát kínált az iszlám szélsőségeseknek. Bár a radikális Iszlám Fegyveres Csoport (GIA), valamint a Ima és Harc szalafista csoportja visszautasította a Buteflika elnök által nyújtott békejobbot, sok algériai számára az élet ismét normalizálódott, az erőszakcselekmények visszaszorulóban vannak, s a külföldi befektetők is lassan visszamerészkednek a szénhidrogénekben gazdag, hatalmas területű észak-afrikai országba. (MTI)
A kétharmados többség önfeledten zikzikelt – ilyen volt a Bródy-koncert

A kétharmados többség önfeledten zikzikelt – ilyen volt a Bródy-koncert

Nem biztos, hogy az alacsonyabb áfa miatt olcsóbb lesz a tej

Nem biztos, hogy az alacsonyabb áfa miatt olcsóbb lesz a tej

Hiába készül a legtöbb játék Kínában, a magyar gyerekek nem ezekkel játszanak

Hiába készül a legtöbb játék Kínában, a magyar gyerekek nem ezekkel játszanak

Fölényes győzelemmel világbajnok Hosszú Katinka

Fölényes győzelemmel világbajnok Hosszú Katinka

A tudás kincstára

A tudás kincstára

Az összes iPhone-t betiltatnák Kínában

Az összes iPhone-t betiltatnák Kínában