Tetszett a cikk?

A Ciprus jelenlegi megosztottságát fenntartani akaró, jelenleg hatalmon lévő illetve a sziget újraegyesítését szorgalmazó ellenzéki pártok egyaránt 25-25 képviselőt küldhetnek majd a szigetrész parlamentjébe.

A leadott szavazatok alapján ugyan az eddigi ellenzéki pártok tekinthetik magukat győztesnek, de a bonyolult választási rendszer és a kicsi, a bejutási küszöbön át nem jutó pártokra adott és így elveszett szavazatok miatt az ellenzéki pártokra leadott 51 százaléknyi és az eddigi koalíciós vezetést alkotó Nemzeti Egységpártra és a Demokrata Pártra jutó 46 százaléknyi szavazat végül ugyanannyi mandátumban öltött testet.



A vasárnapi szavazás előtt megfigyelők úgy vélekedtek, hogy a voksolás kimenetele meghatározó lehet a szigetrész számára, amely csaknem 30 éve - 1974-ben - függetlennek nyilvánította magát a többségi görög résztől, de ezt csak Törökország ismerte el. A választást egyúttal a lakosság szavazásának tekintették arra vonatkozóan is, elfogadják-e az ENSZ által kidolgozott újraegyesítési tervet, amelyet Rauf Denktas jelenlegi vezető elutasított.



Ciprus májusban belép ugyan az Európai Unióba teljes jogú tagként, de ez csak a görögök lakta déli részre vonatkozik. Az újraegyesülés egyben az EU-tagságot is jelentené az ottani törökségnek. (MTI)
Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés