Humanitárius katasztrófa fenyeget Szudánban
Az ENSZ vezetői már korábban "valóságos etnikai tisztogatásnak" minősítették az afrikai eredetű kisebbségeket támadó arab milíciák rémtetteit. Az erőszakhullámban 2003 eleje óta legkevesebb 10 ezer ember vesztette életét és egymillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.
Tízezreket fenyeget éhhalál a humanitárius segélyek hiánya miatt a nyugat-szudáni Dárfúr térségében - figyelmeztetett hétfőn az Orvosok Határok Nélkül (MSF) elnevezésű nemzetközi segélyszervezet. 2003 szeptembere és 2004 februárja között 111 falut porig romboltak, a rajtaütésekben a körzet minden 20. lakosát megölték. A támadásokban elsősorban a felnőtt férfiakat mészárolták le, de sok nő és gyermek is áldozatul esett.
Az MSF a körzet nyugati részén elterülő Mornay táborban tevékenykedik, ahol 80 ezer ember talált menedéket a milíciák kegyetlenkedései elől. A menekülttáborban minden ötödik gyermek súlyosan alultáplált és havonta 200 ember hal meg - hangsúlyozta közleményében az MSF.
A rendszertelenül osztott és kevés élelmiszeradagok nem fedezik az erőszaktól, nélkülözéstől és üldözéstől végsőkig kimerült emberek legalapvetőbb szükségletét sem. "A tábor környékét most ugyanazok a kormánypárti milíciák ellenőrzik, amelyek korábban a menekültek támadói voltak. Ez azt jelenti, hogy az üldözöttek gyakorlatilag a tábor foglyai és állandó rettegésben élnek. A férfiakat megölik, a nőket megverik és megerőszakolják, ha élelmet keresve kimerészkednek a táborból".
A földönfutók már hónapok óta kizárólag a segélyektől függnek. "A segélyszállítmányok azonban messze elmaradnak az igényektől és mostanáig semmi jele annak, hogy a segélyezés rövid időn belül felerősödik és az emberi katasztrófa elkerülhetővé válik" - olvasható a közleményben. (MTI/AFP/dpa)