szerző:
Független Hírügynökség
Tetszett a cikk?

Ügyvédje szerint egymillió forint körüli óvadékot szabhatnak ki arra a kesznyéteni gazdára, aki árammal védte uborkaföldjét. A faluban és a környéken már gyűjtik a pénzt.


A 68 éves férfi több emberen elkövetett emberölési kísérlet gyanúja miatt előzetes letartóztatásban van, miután július 1-jén meghalt egy tolvaj a kerítésébe vezetett elektromosság miatt.

Ügyvédje szerint figyelembe kell venni, hogy a gazda nem az egész birtokát körülvevő kerítésbe vezetett áramot, csak az uborkaföld körüli részt védte így. Figyelmeztető táblát is kirakott, de azt ellopták. Emellett enyhítő körülmény lehet az is, hogy eső időben történt az áramütés, valamint a tolvajok ittasak voltak.

Korábban egy neve elhallgatását kérő büntetőjogász azt mondta: a rendőrség hibázott az ügyben, mert a kesznyéteni férfit legfeljebb gondatlan közveszély okozással lehetne gyanúsítani. Ügyvédje szerint egyébként védence jól van, csak magára hagyott értékei miatt aggódik. A környékbeliek már gyűjtik az óvadékot - tette hozzá.

MTI Itthon

Áramot vezetett a kertjébe: egy halál és egy életveszély

Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság azt a kesznyéteni férfit, aki áramot vezetett a kertjébe, ahol egy ember halálos áramütést, míg egy másik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, miközben uborkát akartak lopni a tulajdonostól – mondta a bíróság szóvivője.

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani