szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A múlt hét végén bezárt hódmezővásárhelyi illegális tejüzem sajtokat, túrót és más tejtermékeket állított elő, amiből az ország több pontján is lehet még a boltokban – írja Szigeti Sándor Csongrád megyei főállatorvosra hivatkozva a delmagyar.hu.

A főváros 19 boltjába és több megye pékségébe, cukrászdájába is kerülhettek a Hódmezővásárhelyen bezárt tejüzem termékeiből. Az illegális feldolgozóban a hatósági állatorvosok összesen 4400 kilogramm ismeretlen eredetű tejterméket foglaltak le még a múlt hét szerdán. Az ellenőrök szerint az üzemben megdöbbentő és felháborító körülmények között gyártottak különféle sajtokat és túrókat.

Eddig nincs olyan információja a hatóságnak, hogy bárkinek baja lett volna termékektől. A hatóság most azt vizsgálja, került-e az eddig a tudomásukra jutott boltokon kívül más helyekre az illegális üzem áruiból. A lebukott vállalkozó az eddigi információk szerint hat forgalmazóhoz szállított a tejtermékekből, akik aztán továbbították a boltokba az árut. A cég egyébként egy éve működik, de augusztus előtt mással gyártatták le a termékeiket.

MTI Itthon

Kínai tejporügy: csak az átlag feletti fogyasztás veszélyes

Európában a szennyezett kínai tejport tartalmazó csokoládék és kekszek fogyasztása a felnőtteknek valószínűleg nem árt még akkor sem, ha azok az eddigi legmagasabb melamintartalmú tejporral készültek, ám gyerekek esetében ez csak akkor igaz, ha a keksz-, tejkaramella- és csokoládéfogyasztásuk átlagos.

MTI Plázs

Kétszer több D-vitamint a gyerekeknek

A korábbinál kétszer több D-vitamint, napi 400 nemzetközi egységnek megfelelő mennyiséget ajánl a gyerekeknek az újszülöttkortól egészen a kamaszkorig a Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP). Az ajánlást azok a kutatási eredmények tették időszerűvé, amelyek bizonyítják, hogy számos betegség megelőzésében segít a D-vitamin.

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten