Tetszett a cikk?

Első körben száz embert küldenek el a cég kaposvári üzeméből, de ha tovább csökkennek a megrendelések áttérhetnek a négynapos munkahétre - írja a Somogy Megyei Online.


A mostani 1300 helyett februártól 1200-an dolgoznak majd a kaposvári üzemben. A leépítés zömében a fizikai dolgozókat sújtja, ők most töltik az utolsó munkahetüket a gyárban. Jelentős részüknek most járt le a határozott idejű szerződése, amit a legnagyobb kaposvári foglalkoztató nem hosszabít meg.

Gerber András cégvezető a lapnak elmondta: szinte valamennyi szakterületről elküldenek majd munkásokat. A leépítés hátterében az áll, hogy legfontosabb partnereik, köztük a Philips és a Braun is csökkentette a megrendeléseket, ezért kevesebb konyhagépre és vasalóra lesz szükségük februártól.

„Ilyen mérvű elbocsájtás mostanában nem volt a cégnél, igaz, ilyen mértékű válságot sem éltünk át” – tette hozzá Gerber András. Mint elmondta, az elmúlt időszakban a cég a megrendeléseinek felét elvesztette, havi forgalma pedig 20-25 százalékkal esett vissza.

 

Helyi érték

Rekord leépítés a hazai Audi-beszállítónál

Szerda este 200 embernek mondtak fel az Audi-beszállítóként ismert Sokoró Kft-nél, a Győr-Moson-Sopron megyei Téten. Ez az eddigi legnagyobb csoportos leépítés a megyében a válság kirobbanása óta – írja a Kisalföld.

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?