Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Majdnem a duplájára nőtt a cég vesztesége, miközben a fesztiválozók 26,6 millió forintot hagytak a kártyáikon.
A Sziget Kulturális Menedzsment Iroda Zrt., azaz a Hajógyári szigeten rendezett fesztivál mögött is álló cég 3,8 milliárd forintos mínuszt hozott össze 2024-ben. A cég nem a legjobb éveit éli, hiszen 2023-at 1,8 milliárd forintos veszteséggel zárta, míg 2022-ben még 355 milliós nyeresége volt. Igaz, ez volt a kivételes év, hiszen 2020-ban 1,4 milliárd, 2021-ben pedig 803 millió forint volt a mínusz az év végén.
Visszatérve 2024-re: a veszteséghez hozzájárulhatott az is, hogy az egy évvel korábbi 14,7 milliárd forintos árbevétel 13,1 milliárd forintra csökkent, a részleteket nézve pedig az látható, hogy amíg jegyárusításból 2023-ban 9,3 milliárd forint bevételük volt, tavaly már csak 7,4 milliárd forint. Mintegy százmillió forinttal csökkent a „vendéglátásból és egyéb szolgáltatásokból származó árbevétel” is, miközben 245 millió forinttal több bevétel jött a reklámtevékenységből (1,9 milliárd forint), és mintegy 300 millió forinttal nőtt a rendezvényszolgáltatás árbevétele is (1,5 milliárd forint). Mint megjegyezték, az árbevétel csökkenés egyik fő oka, hogy a cég 2024-hoz képest eggyel kevesebb fesztivált rendezett – itt a soproni Voltra gondolhattak.
Mindeközben a kötelezettségeik mintegy 800 millió forinttal csökkentek. Ezzel kapcsolatban azt jegyezték meg az éves beszámoló kiegészítő mellékletében, hogy „a társaság 2024-ben az anyavállalattól felvett hitelét a cég kamatostól visszafizette”.
A cég saját tőkéje 2023 végén még -1,8 milliárd forinton állt, ez 280 milliós mínuszra csökkent. Ezzel kapcsolatban a cég megjegyzi, hogy mivel ez nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért 302 millió forintos pótbefizetést hajtottak végre idén áprilisban. „A Társaság tulajdonosa írásban megerősítette, hogy gondoskodik a tőkehelyzet rendezéséről és a Társaság pénzügyi támogatásáról annak érdekében, hogy biztosítsa a Társaság további működésének fenntartásához szükséges pénzügyi erőforrásokat az elkövetkező 12 hónapban” – nyugtattak meg mindenkit.
Érdekesség, hogy a 2023-as 10 milliós kapott támogatáshoz képest tavaly már 88,4 millió forintot kaptak, ám csökkent a „kártyán maradt összeg” – a Szigeten a bankkártya mellett speciális kártyával is lehet fizetni, amelyre előzőleg pénzt tölthetnek fel a fesztiválozók – 33,5 millió forintról 26,6 millió forintra. Jó hír viszont, hogy a „bírságok, kötbérek, kártérítés” soron az előző évi 58,8 millió forinthoz képest „csak” 19,6 millió forint szerepelt, ám a behajthatatlan követeléseik 4,5 millióról több mint 68 millióra növekedtek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.