Tetszett a cikk?

Megvertek négy románt vasárnap este egy római bárban, annak a parknak a közelében, ahol egy nappal korábban feltehetően két, szintén román állampolgárságú bevándorló megerőszakolt egy 14 éves lányt – számolt be olasz sajtóhírekre hivatkozva a Krónika.

Az Appia utcában lévő vendéglőbe, amely kedvelt találkozóhelye az olasz fővárosban élő románoknak, 10-15, botokkal felfegyverzett álarcos alak rontott be és rátámadt az ott tartózkodó, mintegy tízfős román társaságra. A néhány percig tartó összecsapás során az elkövetők az asztaltársaság négy tagját megverték. Kettejük sérüléseit a helyszínen látták el a mentők, két áldozatot azonban kórházba kellett szállítani. Az olasz rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Nem sokkal korábban a környéken a Forza Nuova nevű szélsőjobboldali szervezet tartott demonstrációt abban a parkban, melyben szombat este egy 14 éves lányt erőszakoltak meg. A bűncselekmény feltételezett két román elkövetője a lány 16 éves barátját is bántalmazta. Az eset után a környék lakói úgy döntöttek, éjjeli őrjáratokat szerveznek. A lakókat az olasz sajtó beszámolói szerint mélységesen fölháborította az újabb bűncselekmény, mint mondták, akciójukkal a politikusok és az illetékes intézmények vezetőinek figyelmét kívánják felhívni a környéken uralkodó állapotokra. Az utóbbi hetekben ismét fölerősödött a románellenes hangulat Olaszországban, miután több erőszakos cselekmény elkövetőiről is bebizonyosodott, hogy a kelet-európai országból érkeztek. 

MTI Itthon

Több a bevándorló, nőtt a jogsértések száma

Tavaly is nőtt valamelyest a bevándorlók száma, és 14 százalékkal több esetben kellett eljárást folytatni jogsértés miatt, mint az előző évben - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója kedden Budapesten.

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"