Évekkel ezelőtt még rossz híre volt a Veszprém megyei Hajmáskérnek, ma már viszont elenyésző a bűncselekmények száma, ami a kamerák mellett két veszprémi rendőrnek és a polgárőrségnek is köszönhető - írja a Veszprémi Napló.
Gellei István, a helyi polgárőrség elnöke a lapnak elmondta: a kilencvenes évek végén kezdtek megszaporodni a kocsifeltörések, besurranásos lopások és garázdaságok, amikor sorra költöztek ki a megyeszékhelyről a környező falvakba a társadalom perifériájára szorult, elszegényedett családok. A helybelieket leginkább az dühítette fel, amikor öt-hat fős tizenévesekből összeverődött bandák egész utcákat tartottak félelemben.
Ilyen előzmények után, harmadszori nekifutásra, éppen négy évvel ezelőtt megalakult a polgárőrség. Harminc főve indultak, ma már csak tizennyolcan vannak kint az utcákon, főleg hétvégéken, amikor „beindul az élet”. Ekkor szerelték fel az első nyolc térfigyelő kamerát is, amelyek a rendőrség által legveszélyesebbnek tartott helyekre, a lakótelepre, az iskolához, a vasútállomásra és az időről időre szétvert lakótelepi buszváróhoz kerültek. Ma már húsz kamera vigyáz a rendre, a felvételeket hetvenkét napig tárolják a számítógépek.
Köbli Miklós polgármester szerint ott tartanak, hogy egyetlen felderítetlen bűncselekmény sincs a háromezres lakosú községben, de mint hozzátette, ez nagyban köszönhető a faluba érkezett két rendőrnek is, akik szinte állandóan kint vannak az utcán. A polgármester most mobil kamerákat akar szerezni, ezekkel akár a forgalomról is készíthetnének felvételeket. A községnek a technikai felszerelés eddig ötmillió forintjába van, de mint mondják, megérte: összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonságban élnek most, mint évekkel ezelőtt.