szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pécsi üzletember szerint a pályázati folyamatban felfedezett szabálytalanságok miatt nem tudtak szerződést kötni az eladó Pécs Holdinggal. Az utóbbi vezérigazgatója viszont ezt visszalépésnek veszi és mással folytatnák a tárgyalásokat.

Visszavonta a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészének megvételére vonatkozó ajánlatát a Matyi Dezső érdekeltségébe tartozó Pécsi Direkt Kft. - közölte Tóth Bertalan, Pécs alpolgármestere kedden délután. Matyi Dezső ezzel szemben szerdán a Dunántúli Naplónak adott rövid nyilatkozatában elmondta: nincs szó visszavonásról, csupán jelezték a Holdingnak, hogy a pályázati folyamatban törvénytelen lépéseket fedeztek fel, illetve hogy a számukra kiküldött szindikátusi szerződés számos ponton ellentétes a kiírással. Ilyen körülmények között, érvelt Matyi Dezső, nem lehetett  szerződést kötni. Hozzátette, a város gazdasági-kulturális életében meghatározó gyár eladásának kérdése olyan horderejű, hogy egyhónapos huzavona után nem elvárható 24 órás határidővel a lehetséges befektetőtől az aláírás.

Varga Péter, a pályázatot bonyolító Pécs Holding vezérigazgatójának elmondása szerint ugyan valóban említést tettek a Direkt Kft.-t képviselő ügyvédek levelükben az eljárásban észlelt „szomorú tapasztalatokról”,  de értelmezése szerint a visszalépés részükről vitathatatlan. A levél ugyanis azzal zárul, hogy a Direkt Kft. a Zsolnay ügyet lezártnak tekinti. A Direkt feltételei elfogadhatatlanok voltak, magyarázta Varga Péter, futballnyelven szólva „egészpályás letámadásnak” nevezhetőek. A vezérigazgató elmondta azt is, hogy amennyiben a szerdai napon a másik pályázó máltai cég nem ad pozitív visszajelzést, hogy érdekli őket a gyár, a csütörtöki közgyűlésen kezdeményezik a pályázat eredménytelenné nyilvánítását.
hvg.hu Helyi érték

Matyi Dezsőé lehet a Zsolnay

Bár az ellenzéki képviselők kérték, hogy a pécsi választások előtt ne hozzanak stratégiai döntést az ügyben, a gyár vezérigazgatója mégis megkezdhette a tárgyalásokat a pécsi vállalkozó cégével.

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek