– Itt van norvég, ami teljesen meglepő, két svájci van, cseh, van német, a legkülönbözőbb, és vannak a zsidók. És magyar arisztokraták.

– Ennyiben is az volt a cél, hogy felvillantsuk, hogy ilyen háttérrel, társadalmi és nemzetiségi háttérrel érkező szereplők voltak ebben a korszakban, akik nemcsak a bank- és a karvalytőke világában tevékenykedtek, hanem a malomiparban, a mezőgazdaságban, a szeszgyártásban, a kereskedelemben, építőiparban… mint egy rendes, működő kapitalizmusban, a különböző szférákban különböző típusú nagyvállalkozók hoztak létre különböző fontos létesítményeket, intézményeket. A sokszínűségnek a további szintje az, hogy ezek a figurák és ezek a családok nagyon fontosnak tartották egy bizonyos pont után, hogy a társadalom jólétéhez is hozzájárulnak. Társadalmi felelősségérzet is volt bennük, ami részben a mecénási tevékenységen keresztül valósult meg, különböző egyletek, alapítványok, segélyszervezetek létrehozásában testesült meg.

– Szó esik több ízben a könyvben a Buddenbrook-jelenségről. Thomas Mann A Buddenbrook-ház című könyvében az első és a második generáció gyűjti a pénzt; az első megalapozza a családi vagyont, a második fialtatja a pénzt, és a harmadik művész lesz. A harmadik generáció elfordul a családi vállalkozástól. Azt hiszem, hogy ez nagyon tipikus jelenség, vagy legalább is sok esetben tipikus, a Hatvany család esetében mindenképpen; a könyvben nem szereplő bankár Ferenc Ferdinánd is ilyen példa, és számtalan ehhez hasonló van. Nem tudjuk a dolog kifutását, mert a történet nagyon csúnyán beleszólt a családok életébe, de a Buddenbrook-jelenség nagyon érdekes, tipikus.

– További példákat is sorolhatnánk a könyvből, mert például a Krausmayer család, vagy a Wahrmann família, akik között rokoni kapcsolat is létrejött egy bizonyos ponton, ott is ezt a jelenséget látjuk, hogy azok, akik a fiúk, illetve az unokák nemzedéke általában – nehéz persze nagyon általánosító megállapításokat tenni –, de általában az érdeklődésük elfordul a családfő vagy a cégalapító, az igazi alapító atya tevékenységei felől más irányba. Más variációkban erre is van több példa. Felélik a vagyont, a Hatvany-példa, ami elhangzott, a legjobban ismert példa, szintén szerepel a könyvben; akiről Hatvany D. Sándor, az egyik komoly figura, és a vagyont megalapozó figura a családtörténetben, kérdésre válaszolva azt mondta, hogy „az egyik fiam fest, a másik szintén bolond”, utalva arra, hogy nem igazán követik az őáltala felvázolt mintát, de vannak azonban olyan példák is, és ezt megint a két már említett, Kner és Zsolnay példájára utalnék, ahol továbbviszik az üzemet. Ennek nagyon tudatos lépései vannak, és ezt majdnem mindegyik családtörténetben felfedezhetők: tudatos oktatás, képzés, felkészítés az életre, főleg arra, hogy a családi kisebb-nagyobb vállalkozásban részt vállaljanak a leszármazottak is. Ez Zsolnayéknál tervszerűen ment végbe, annyira, hogy a lányok, Júlia és Teréz számos évet töltött Európában az iparművészeti tanulmányokat ott szépen elsajátították, majd visszatérve rájuk lett bízva egy-egy üzemág – és ez eredményezte egyfelől a vállalat profiljának a megújulását, hiszen olyan új motívumok, a szecesszió utáni időszaknak, a modernizmusnak a motívumaival keveredett új termékek jöttek létre a Zsolnay családban, ami az ő palettájukat is színesítette. Másrészt az apa, Vilmos, majd Miklós rájuk ruházta a vállalat irányításának bizonyos részét is. A Kner famíliánál is ez történt meg. Számos utalás van a könyvben arra is, hogy a történetek nem érnek véget általában, és nem hirtelen érnek véget, de vannak közismert, nagy határvonalak általában minden család történetében, történelmi tanulmányokból ismerjük ezeket. Az I. világháború utáni időszak az egyik választóvíz, majd a II. világháború utáni időszak, az államosítások időszaka, és ebben a folyamatban ezek a történetek szépen, lassan véget érnek. Részben érvényesül a Buddenbrook-effektus, részben pedig a sajátos történelmi-geopolitikai helyzet megszüntette ezeket a többé-kevésbé több generáción át nyúló történeteket.

– A könyvnek, és a benne leírt történeteknek külön érdekessége, pikantériája, szenzációja, hogy az elmúlt tizenöt évben egy nagyon hasonló folyamatot látunk, és áthallásossá teszi a könyvet.

– Áthallások természetesen vannak, valahol ezért is született a könyv, melynek alapötlete a könyv fő támogatójától származik, aki a KFKI-csoportnak az elnöke, ő Szlankó János, szintén a mai nagyvállalkozói rétegnek, az informatikai ágazatnak jeles képviselője, aki bizonyos ponton úgy érezte, hogy egyrészt ő nem tud eleget erről a korról, másrészt megítélése szerint kortársai, a hasonló pályákon versenyt futó kollégái sem igazán ismerhetik ezt az időszakot. Akkor határozta el, hogy támogatja egy ilyen könyvnek a megszületését és kiadását, amely nagyon nemes dolog volt, és a kortárs mecenatúrának jó és kiemelkedő példáját adta ezáltal. Ami lezajlott tizenöt év alatt, gyorstalpaló volt ebben az értelemben – mert a dualizmus korszaka sokkal inkább alkalmas volt a vállalkozásoknak a kifutására, kipróbálására, és az egésznek intenzívebb bevezetésére, mint az elmúlt tizenöt év. Mert amit látunk – ismerjük a jelzőket, amelyekkel ezeket leírják, a vadkapitalizmustól kezdődően a gyors meggazdagodáson át mindenféle jelzőkkel illetjük ezt az időszakot, vagy bizonyos körök… – ez részben igaz, részben pedig nem volt arra idő, azt hiszem, hogy kiforrjanak azok a területek, felületek, ahol az egypárti, állampárti központosított rendszer után egy decentralizált, magánosított és intézményesen is megerősített rendszerek és rutinok jöjjenek létre. A mi kötetünk ilyen szempontok alapján nézve didaktikus: azt mondja, hogy a sokszínű kapitalizmus azt is jelenti, hogy vannak olyan jó előképek és minták, amelyek használhatók akár a mai vállalkozói etikánál. Nem recepteket adnak, hanem esetleg mintákat. Felvázolnak olyan lehetőségeket, melyek ma is követhetők; másrészt sokszínű abban is, hogy mindegyik szereplő, legyen az egy dzsentri miniszter, mint Darányi Ignác – vagy a Károlyi Sándor, aki nagyon összetett figura volt: arisztokrata, aki mezőgazdaságot akarta szövetkezeti rendszereken keresztül modernizálni, és a saját, hazai tőkét bevonva fejleszteni, és eladhatóvá tenni az egészet… vagy Hável Lipót, Kornfeld Zsigmond vagy a Wahrmann Mór; mindegyikben azt látjuk, hogy rendkívül aktív figurákról van szó. Folyamatosan gondolkodnak, tenni akarnak valamit, és folyamatosan jártak a különböző gondolataik azokon a fontosnak tartott kérdéseken… nemcsak hogy milyen vagyont tudok még felhalmozni, hanem milyen innovációt tudok beleépíteni a saját vállalkozásba. És ettől igazán a didaktikus karaktere a könyvnek, még erősebb, hogy egy ilyen mintát is felmutat, hogy a tőkét vissza lehet forgatni a vállalkozásba, de fejleszteni is lehet a különböző irányokban, de el lehet indulni más utakon is. Kísérletezni kell, és a sikerhez, a fenntartható fejlődéshez folyamatosan kell, aktívan kell gondolkodni és tenni, folyamatosan továbblépni. Nem lehet megállni, elüldögélni a felhalmozott tőkén.


Kapcsolódó oldal:
Sebők Marcell: Sokszínű kapitalizmus