Minden egy ékezettel kezdődött. A német hatóságok tavaly tavasszal információkat kértek egy magyar vállalkozásról, a Dunakerép Kft.-ről. Csakhogy, a német billentyűzeten nem lévén é betű, az igazságügyi minisztérium számítógépes cégadatbázisából visszaküldött válasz úgy szólt, hogy ilyen nevű vállalkozás ("Dunakerep") Magyarországon nem létezik. A németek igazolva látták gyanújukat, és az uniós csatlakozás előtt tíz nappal beindult a SoKo Pannonia akció. A botrány azonban csak az idén tört ki, amikor - egy tavalyi diplomáciai jegyzékváltás ellenére - megint lecsaptak a Németországban dolgozó magyarokra. Bodonyi Jánosra is, akinek a munkaadója, az Install 2000 Kft. már felszámolás alatt van. Az építésvezetőként évek óta kint dolgozó szakember nem az első ellenőrzést élte át, ám elmondása szerint ilyen keménykedést még nem ért meg, mint az idei volt. A hatóság kommandósokkal támadott, a cég iratait lefoglalták, számláit zárolták, vagyis lehetetlenné tették a vállalat további működését. Ezzel elérték, hogy a cég 80-100 dolgozója hónapokon át ne kaphasson munkát Németországban.

Bodonyi Jánosnak mintegy háromezer sorstársa van, az érintett magyar vállalkozások pedig - gyorsmérlegük szerint - mintegy félmilliárd euró, vagyis 125 milliárd forintnyi bevételtől estek el. A főbb vádpontok valamennyi cég esetében: embercsempészet, csalás, a tb-járulék befizetésének elmulasztása, sőt egyes esetekben kábítószer-csempészet és piramisjáték szervezése is. Többen vizsgálati fogságba kerültek. 11 cégnek az ügyét már lezárták, s bár semmi jogszerűtlent nem találtak a működésükben, irataikat mégsem kapták vissza.

"A konkurencia letöréséről és megfélemlítésről van szó" - állítja az 1987 óta a német piacon dolgozó Tóth Kft. ügyvezetője, Tóth Boldizsár, aki az érintett cégek szóvivőjeként, a németek önkényét sokallva, ám a magyar hivatalok tétlenségét kevesellve ügyvédi segítséget keresett (lásd Hentesmunka című írásunkat). Bárándy György, az eljárás alá vont immáron 47 magyar cég jogi képviselője azóta a média segítségével kétségtelenül lépéskényszerbe hozta a legott ellencsapással kísérletező magyar kormányhivatalokat. A munkaügyi miniszter például levélben készül tájékoztatni a német nagykövetet arról a váratlan fejleményről, hogy a Magyarországon tevékenykedő német cégek közül a munkaügyi ellenőrzések 95 vállalatnál 65 munkaügyi jogsértést lepleztek le, köztük néhány esetben engedély nélküli foglalkoztatást.

Két hónappal az újabb akció, a SoKo Bunda áprilisi kezdete után azonban még mindig tisztázatlan, hogy pontosan hány magyar céget és mivel gyanúsítanak. "Az ügy kezdett furcsa színezetűvé válni" - mondta a HVG kérdésére Szabó Ferenc külügyminisztériumi főosztályvezető-helyettes. A németek például azt állítják, hogy a feketemunka elleni razziák nem csak magyarokat érintenek, a tárcánál mégis úgy tudják, hogy az akciók szenvedő alanyai döntően magyar cégek és munkavállalók. A honi helyzet utóbb még csak fokozódott, amikor egymásnak esett a gazdasági tárca és a Legfőbb Ügyészség. Szanyi Tibor államtitkár egy tévéműsorban érthetetlennek minősítette, hogy a magyar ügyészség "olyan mérhetetlenül kiszolgál egy külföldi hatóságot". "Az ügyészségnek nincs mérlegelési joga" - hárította a vádat a HVG-nek Borbély Zoltán szóvivő. A jogsegélyszolgálatot kötelezővé tevő törvény szerint ha a német hatóságok magyar cégek magyarországi telephelyein akarnak nyomozni, akkor az ügyészségnek hozzá kell járulnia, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai végrehajtsák a kérést.

Más kérdés, hogy a németek kevésbé tudnák megalapozni e kéréseiket, ha egyértelműbb lenne egy régi egyezmény értelmezése. A magyarul is többnyire Werkvertrag néven emlegetett konstrukció elvben legális munkavállalási lehetőséget ad a német piacról egyébként kizárt kelet-közép-európai munkásoknak. A konstrukciónak semmi köze az EU bővítéséhez: a magyar-német megállapodás 1989-ből való. A Werkvertrag lényegében alvállalkozói szerződés. A német cég kiad egy munkát (mondjuk pár ezer tonna kolbász megtöltését) egy magyar vállalkozásnak, amely aztán saját dolgozóival, de a német cég telephelyén teljesíti a megrendelést. Az elmúlt másfél évtizedben némelykor évi 6 ezer fölé is emelkedett az ily módon foglalkoztatható magyarok száma. Igaz, az is megesett, hogy a kvótákat nem töltötték ki. Az EU-bővítés óta már csak az építőiparban van létszámkorlátozás (a magyarok esetében most 3081 fő), a többi ágazatban elegendő engedélyt kérni.

Ám mégsem ennyire gömbölyű a magyar igazság. A HVG-nek név nélkül nyilatkozó magyar cégvezetők nem hagytak kétséget afelől, hogy a magyarok németországi foglalkoztatása nem minden esetben jogszerű. Megesik, hogy a kvótát megszerző egyes cégek munkavállalónként és munkaóránként egy-két euróért hajlandók továbbadni a kontingenst más, nem előminősített cégeknek. Ilyesmire alapozták a német vádak egyik sarkalatos pontját, miszerint a kint foglalkoztató cégek csupán munkaerő-közvetítők, ekképpen embercsempészek. Tény ugyanakkor az is, hogy az államközi szerződésben használt fogalmak nem egészen egyértelműek. Mást ért például munkabéren a magyar, és mást a német jog. Nem véletlen, hogy az ügy minden szereplője sokat vár a kétoldalú kormányközi vegyes bizottság ülésétől, amelyet a magyarok már júniusban szerettek volna összehívni, ám a németek miatt valószínűleg júliusig várni kell rá.

A német kormány azonban aligha érdekelt az akciók leállításában. A HVG magyar forrásai szerint a német gazdasági és munkaügyi minisztérium államtitkára, Georg Wilhelm Adamowitsch egy május 19-ei találkozón egyértelművé tette magyar kollégája, Gilyán György államtitkár számára, hogy a mindössze 1 százalékos növekedést produkáló és 10 százalékos munkanélküliséggel küszködő német gazdaság szempontjából egyszerűen rosszkor történt az Európai Unió bővítése. A nyilvánosság számára persze ennél jóval árnyaltabb a német álláspont: mint Adamowitsch államtitkár a HVG-nek kifejtette, "nem a német konjunktúra helyzete, hanem pusztán az uniós jogszabályok betartatása" indokolja a razziákat. Az államtitkár részleteket nem árult el arról, hogy a hamarosan összeülő vegyes bizottság milyen irányban keresi majd a megoldást.

Nem véletlen, hogy a magyar vállalkozókat és munkavállalókat is érintő, késhegyre menő viták színtere éppen két nehezen bukdácsoló német ágazat, a hús- és az építőipar. Utóbbi a német egyesítést követő átmeneti fellendülés óta mélyrepülésben van: 10 év alatt a felére, 1,41-ről 0,74 millióra csökkent a foglalkoztatottak száma. A húsipart pedig az olyan hatalmas diszkontáruházláncok szorongatják, mint az Aldi vagy a nemrég Magyarországon is agresszív árpolitikájával bemutatkozó Lidl. Mindkét ágazatban gyilkos árverseny folyik tehát, és egyik-másik német cég nem kényeskedik túl sokat, amikor bármilyen módon lehetősége nyílik a bérköltségek leszorítására - például olcsónak számító magyarok beállítására. A német lapokban sorra bukkannak fel az olyan interjúalanyok, mint a Stern által megszólaltatott Franz Garschke, aki egy északnémet húsüzemben akár 25 eurót is megkeresett óránként, mígnem megjelentek a lengyel hentesek, óránként alig 10 eurós órabérért.

A munkaközvetítők olyan trükkökkel is leszorítják a költségeket, hogy a papíron bejelentettnél több órát dolgoztatnak a kelet-közép-európai munkásokkal. Esetleg aránytalanul magas lakbéreket vonnak le tőlük a munkásszállásért. Ennek láttán a német hatóságok szívesen játszanak a hazai publikummal. Miként akkor is, amikor alvállalkozás helyett puszta munkaerő-közvetítést sejtenek a konstrukció mögött. Hiszen az EU-bővítés előtt az osztrákok mellett éppen a németek voltak a leghatározottabbak abban, hogy akár hét évre is kitiltsák munkaerőpiacukról az olcsó konkurenciát. Ezért reagál érzékenyen a feketemunka elleni pénzügyi hatóság, mondván, a szerződést kötő magyar cég valójában nem igazi hús- vagy építőipari vállalkozás, hanem csupán a sápot levevő munkaközvetítő iroda. Az is beavatkozásra készteti az 5700 embernek kenyeret adó német hivatalt, ha a keletiek munkáját - már a látszatra sem adva - a német cég közvetlenül irányítja és fizeti.

Az ügyben eljáró német hivatal, amelynek munkatársai ügyészségi nyomozóknak számítanak, és jogkörük az előzetes letartóztatásra is kiterjed - futószalagon ellenőriz és büntet: tavaly negyedmillióval több magánszemélyt és százezernél több munkaadót ellenőrzött, és ugyancsak százezres volt a lezárt bűnügyi vagy szabálysértési eljárások száma. S hogy nem babra megy a játék, bizonyítja, hogy 472 embert még a rács mögé is juttattak.