A teljesítmények erősen különböznek a családi háttér és a lakóhely függvényében. Más elemzésekből az is kiderül, hogy a problémák nem újak: az eredmények hosszú évek óta folyamatosan rosszak. A magyar felsőfokú végzettségűek szövegértési eredményei már a kilencvenes évek második felében sem érték el a svéd középfokú végzettségűekét. A hazai oktatás túlzottan decentralizált, az oktatás irányítása kormányzati ciklusonként ráng ide-oda.

A 6-13 éves gyerekek számának csökkenése a következő évtized elejéig folytatódik, majd megáll. Az általános iskolai oktatásban tehát a következő fél évtizedben a tanulólétszám további csökkenésére lehet számítani, ami egyes településeken és területeken az iskolák további elnéptelenedésével fog járni. A cigány gyermekek aránya az általános iskola alsó tagozatán a jelenlegi 12-13 százalékról tovább növekszik. Az általános iskolai oktatás legsúlyosabb problémája, hogy a gyermekek területi és szociális hátrányait nem képes kompenzálni.

A középfokú oktatásba lépők iskolaválasztása nyomán a szakiskolai elsősök száma radikálisan csökkent. A 2006-ban kezdődő demográfiai apály a középfokú oktatás intézményei között kiélesedő versenyt fog hozni, amiből a legalacsonyabb presztízsű szakiskolák kerülhetnek ki vesztesként; ez a szakképzés további néptelenedéséhez vezethet. A szakiskolai tanulók között jelentősen növekszik a hátrányos helyzetű, a veszélyeztetett és az iskolai kudarcot szenvedett gyermekek aránya.

A közoktatás képtelen számottevő előrehaladást felmutatni az idegen nyelvi képzés területén. A nyelvi képzés javítását célzó, bevezetés alatt álló „nulladik évfolyam" mérsékelt eredményeket ígér. Az EU-ban - Nagy-Britannia után - Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet.

A felsőoktatás tömegessé tételét az oktatáspolitika igen felületesen irányította. Aránytalanul sok a 4, 5 és 6 évig tartó (hagyományos főiskolai és egyetemi) képzési program, alacsony a rövid, 2 éves posztszekunder (nálunk felsőfokú szakképzésnek nevezett) programok hallgatóinak száma.

A felsőoktatás szakkínálata sokkal inkább az intézmények önérdekeit tükrözi, mintsem a munkaerőpiac igényeit. E problémáknak a főiskolai és az egyetemi képzésre vonatkozó részén segít a bolognai folyamatnak nevezett reform, amelynek során kétszintű felsőoktatási képzést vezettek/vezetnek be. E struktúraváltás azonban számos problémával küzd. Az egyik, hogy az újonnan létrehozott, a kétszintű felsőoktatási képzés első három évében elvégezhető alapképzési (angol rövidítéssel BSc-nek nevezett) szakok, céljukat és munkaerő-piaci szerepüket illetően, kiforratlanok. Lényegében a főiskolák ebbe az első három évbe zsúfolták bele azt, amit korábban négy év alatt tanítottak, az egyetemek pedig egyszerűen a korábbi ötéves képzés első három évét „vágták le" erre a célra. Az átállás problémája az is, hogy az alapképzésekre épülő mesterképzések (angolosan: MSc szint), amelyeket a kétszintű felsőoktatás második, kétéves szakaszában lehet megszerezni, még csak egy-két szakon vannak kidolgozva, így sem a felsőoktatásba törekvő fiatalok, sem szüleik nem igazán tudják, miről van szó, miért is kell ez a váltás. A munkaadók még ennél is kevesebbet tudnak a képzésről, annak céljairól és tartalmáról, pedig két-három év múlva a felsőoktatásból kikerülők többségének ilyen végzettsége lesz. A főiskolák - melyek most egy évvel rövidebb képzést adnak, s így bevételeik egy részének búcsút inthetnek - az új rendszerben mesterképző hellyé akarnak válni, és mindent el fognak követni, hogy még gyenge programjaikra is hivatalos akkreditációt szerezzenek.

A 2002-es 50 százalékos közalkalmazotti béremelés a pedagógusok keresetének érdemleges változását eredményezte. De mivel nem kapcsolódott össze a pedagógusokkal szemben támasztott követelmények növelésével, a béremelést nem sikerült a közszféra - így az oktatás - működési hatékonyságának és minőségének javítására felhasználni. A hazai oktatásban nem alakult ki hatékony gazdálkodás, racionális létszámgazdálkodás. Az oktatásirányítók (illetve az intézményfenntartók) a felesleges létszámot még akkor sem építették le, amikor a tanulók száma - demográfiai okok miatt - gyorsan és jelentősen csökkent. A pedagógiai elgondolásoknak megfelelően - vagy azokra hivatkozva - inkább új funkciókat kreáltak a felesleges munkaerőnek.

A jelenlegi finanszírozási szisztéma nem vagy csupán kis részben képes finanszírozni a hátrányos helyzetű tanulók képzésének többletköltségeit. Nem veszi figyelembe a települések közötti különbségeket, illetve csak a kistelepülések finanszírozási nehézségeit kompenzálja valamennyire. Csekély teret kap a pedagógusok minőségi munkára ösztönzése. A különböző kiegészítő normatívák csak részben képesek megoldani e problémákat. Az egyházi oktatás olyan támogatást kap az államtól, amely az önkormányzati és a magániskolákkal szemben is kedvezőbb helyzetbe hozza. E támogatás feleslegessé teszi a fenntartó felekezet hozzájárulását saját intézményei működéséhez, miközben a többi iskolafenntartó jelentős erőfeszítéseket tesz iskoláinak saját forrásból való támogatásáért. A felsőoktatás finanszírozásának egyik legfontosabb problémája a hallgatói teherviselés polarizáltsága: vagy államilag finanszírozott valaki, akkor nem fizet semmit, s támogatást is kap, vagy költségtérítéses, akkor pedig mindent fizet. Nem a hallgatói teherviseléssel van baj - a tömeges felsőoktatás nélkülözhetetlen forrása a tandíj -, hanem a teherviselés szociális érzéketlenségével. A tandíj ügye a nagypolitikai választási harc részévé vált, így bevezetése politikai tabutéma. A másik alapvető probléma a 2000-es évek elején kialakult s az új felsőoktatási törvénnyel szentesített intézményfinanszírozás, amelyből hiányzik a hatékonyságra való ösztönzés.

JAVASLATAINK

A három kulcsfeladat: a minőség fejlesztése, a hátrányos helyzetűek kiemelt kezelése, illetve az oktatás és a gazdaság kapcsolatának erősítése.

Többletpénz a hátrányos helyzetű iskoláknak, olyan konstrukcióban, amely elismeri a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű gyermekek nevelésének többletköltségeit, illetve kompenzálja a települések gazdasági helyzetében fennálló különbségeket.

A pedagógusok továbbképzésének javítása. Kiemelt szerepet kell kapniuk a cigány gyermekek, a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű tanulók oktatásával és nevelésével kapcsolatos kérdéseknek.

Kiegészítő normatívákkal kell ösztönözni a tanuló-pedagógus arány ésszerű növelését, amely az iskolafenntartók racionális létszámgazdálkodását és - az így felszabaduló bérrel - a pedagógusok minőségi munkájának elismerését mozdítja elő.

Konkrét szakmákra kell képezni a szakközépiskolákban.

A szakiskolai képzés fejlesztése. Az intézményeknek rendkívül differenciált képességű tanulóik keresletéhez kell alkalmazkodniuk a képzés szerkezetével és kínálatával, a képzéssel és a neveléssel. Célul kell kitűzni, hogy senki ne hagyja el a szakiskolát szakképzettség nélkül.

Iskolaszékek létrehozása a szakközép- és szakiskolák vezetésében. Ezekben a szülők és a fenntartó mellett meghatározó szerepet kell kapniuk a település, illetve megye munkaadóinak, képviselőinek.

Cégeket a szakiskolák vezetésébe. Szerezhessenek akár fenntartói, akár tulajdonjogot. Ösztönözni kellene a szakiskolások és a vállalatok közti szerződéses kapcsolatok kialakítását is.

Hatékonyabb nyelvi képzés. El kell érni, hogy a középfokú oktatásból a tanulók legalább egy idegen nyelv középfokú ismeretével lépjenek ki.

A vállalatok kapjanak meghatározó szerepet a felsőoktatás-politikában is. Növelni kell részvételüket a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsban. A felsőoktatási minőségbiztosításban - a szféra akkreditációs önminősítése helyett - ugyancsak a munkaadók és a szakmai szervezetek, kamarák meghatározó szerepével működő testületeknek kell domináns szerepet kapni. Felsőfokú szakképzést csak a vállalatok, a gazdasági szféra szereplőinek bevonásával lehessen szervezni, s a képzésben legyen kötelező a gyakornokság beiktatása.

Tandíj bevezetése a felsőoktatásban. Ez részint növeli a tanulás felelősségét, részint csökkenti a felsőoktatás állami terheit. Az esélykülönbség-növelő hatást részint a hallgatói hitelrendszer fejlesztésével, részint a diákok szociális támogatásával kell kompenzálni.

A gagyi képzések, a nem létező szakmák s a beiskolázottak számának növelését célzó, a felsőoktatás hitelét erodáló igénytelen programok akkreditációjának megakadályozása.

Az élethosszig tartó tanulás támogatásának legfontosabb elemei: a munkanélküliek, a hátrányos helyzetűek képzési költségeinek átvállalása, a munkaadók kedvezményezése. Meg kell honosítani a Nyugat-Európában már elterjedt korszerű finanszírozási formákat: a tandíj fizetésére használható ingyenes oktatási utalványokat, a diákok állami, illetve vállalati támogatását erre a célra létrehozott bankszámlán keresztül (egyéni tanulási számla) és az adókedvezmények rendszerét. Változtatni kell a felnőttképzési piacra való belépés túlbürokratizált és költséges módján.

Az oktatásirányítás szakszerűségének fejlesztése. A hosszú távú, tudatos oktatáspolitika megalapozásához részint az oktatáskutatás, a szakképzéskutatás, a felsőoktatás-kutatás, részint a munkaerő-piaci elemzések, továbbá a nemzetközi foglalkoztatás- és oktatáspolitikai kutatások megerősítése. Az oktatáspolitika és -irányítás, illetve a foglalkoztatáspolitika és munkaügyi irányítás kapcsolatának erősítése mind kormányzati, mind megyei, települési és intézményi szinten.