szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A Genexpo 2010 Kft. koordinálhatja a magyar megjelenést a 2010-es sanghaji világkiállításon.

A Genexpo 2010 Kft. koordinálhatja a magyar megjelenést a 2010-es sanghaji világkiállításon. A tavaly októberben alakult, 5 millió forint törzstőkéjű Genexpo – amelynek győzelme nem meglepetés az után, hogy a tender első fordulóján kellő referencia hiányában kiesett a Mahir-csoport kiállításszervező cége, illetve egy szegedi érdeklődő – fő tulajdonosa a kínai Genertec hongkongi leányvállalata, 20 százalékos üzletrész pedig az egykori Hungexpo-menedzsmenttag Dégen Istvánnak, Pál László volt ipari miniszter kabinetfőnökének közvetett érdekeltségében lévő Expo Trade Kft.-é. A győztes cég egyik ügyvezetője Dégen, míg a kínaiak által delegált másik Pinke György, a Magyar Televízió volt alelnöke. A magyar megjelenés 2,6 milliárd forintba kerül az expón, amelynek fő témája a városi élet. A Genexpo alvállalkozói között a HVG értesülései szerint szerepel majd a Geszti Péterhez kötődő Budapest Music Center, s a tervek szerint szállít majd országimázsfilmet a Fidesz-közeli Káel Csaba is. A fő üzenetet pedig a Gömböc idom tolmácsolja az ezer négyzetméteres pavilonban: Magyarország talpra áll.

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

Steven Seagal és Oliver Stone is Putyinnal együtt parádézott a Vörös téren – fotók

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Villogó hirdetés a neten? Színes reklám az út mellett? Van az ember agyának egy csodálatos képessége

Villogó hirdetés a neten? Színes reklám az út mellett? Van az ember agyának egy csodálatos képessége