Makroszinten az oktatásnak két nagy kérdéssel kell megbirkóznia: a mennyiséggel és a minőséggel. Globális szinten döbbenetesen nagy a tanárhiány: 69 millióval többre lenne igény, aminek eredményeként világszerte 263 millió gyerek nem jut alapvető oktatásh oz. A minőség oldaláról nézve is hasonlóan nehéz helyzet előtt állunk. Modern oktatási rendszerünk sok kívánnivalót hagy maga után. Ezt az intézményt egy másik kor, egy egészen más világ szükségleteire szabták.

A konvergáló technológia azonban rengeteg új megoldást kínál az előttünk álló kihívásokra. Ezekből mutatnak néhány példát A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk című könyv szerzői, Peter H. Diamandis jövőkutató és Steven Kotler tudományos író. 

Egymilliárd androidos tanár évente

Nicholas Negroponte, az MIT Media Lab alapítója 2012-ben egy csomó napelemes töltőrendszert és egy halom Motorola Xoom tabletet adott néhány elszigetelt etiópiai falunak. A tabletekre előre feltöltötték az alapvető tanulássegítő játékokat, filmeket, könyveket és hasonlókat, majd a készülékeket hermetikusan lezárt dobozokba tették. Nem a felnőttekhez, hanem közvetlenül a gyerekekhez kerültek. Ezek a gyerekek sem írni, sem olvasni nem tudtak. Korábban nem találkoztak ezzel a technológiával. Senki sem kapott utasításokat.

Negroponte a következő egyszerű kérdésre volt kíváncsi: mi fog történni? Elegendő-e egy olcsó tablet a probléma megoldásához? Mennyi iránymutatásra van szükségük a gyerekeknek? Vajon elég a tanuláshoz annyi, hogy az alkalmazásokkal és a játékokkal játszanak? Az etiópiai kísérletet azért indították el, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjanak – és kaptak is, méghozzá minden várakozáson felülit.

„Azt hittem, a gyerekek játszani fognak a dobozokkal. Négy perc elteltével az egyik gyerkőc nem csupán kinyitotta a dobozt, hanem megtalálta a bekapcsoló gombot is… és be is üzemelte a gépet. Öt nap múlva már gyerekenként napi 47 alkalmazást használtak. Két hét, és az ábécédalt énekelték a faluban, sőt öt hónapon belül meghekkelték az Android operációs rendszert.”

– idézte fel Negroponte az MIT Review munkatársának. A One Laptop per Child csapatát az érdekelte, hogyan indították be a tabletek az önirányított tanulást és a kreativitást, és ami ennél is fontosabb, mekkora technológiai tudatosság kellett ahhoz, hogy a gyerekek segítség nélkül használják ezeket a készségeket.

Az XPRIZE 2017-ben újabb szintre emelte mindezt, és elindította a 15 millió dolláros Global Learning XPRIZE-t. Maga a díj egy szoftverfejlesztési kihívás, amely olyan gyerekeket céloz meg, akik nem járhatnak iskolába. Elnyeréséhez a csapatoknak olyan Android-alapú szoftvert kellett kifejleszteniük, amely lehetővé teszi, hogy egy gyerek egyetlen tablettel felvértezve minél rövidebb idő alatt képessé váljon az önálló tanulásra. A díjon végül 2019 májusában két csapat osztozott: a délkoreai Kitkit School és a kenyai Onebillion. Mindketten olyan szoftvert alkottak, amely napi egyórás használattal biztosított olyan szintű oktatást, amilyet a gyerekek akkor élvezhettek volna, ha teljes időben jártak volna egy tanzániai iskolába.

Hogy ez a szoftver igazi fegyver legyen az írástudatlanság elleni harcban, meg kell oldani, hogy tablet kerüljön a rászoruló gyerek (vagy éppen felnőtt) kezébe. De nem ez a díj igazi célja. Ha az önképzésre használható szoftvert eleve feltelepítik minden androidos telefonra és tabletre, akkor – a készülékünk lecserélésekor – akár jótékony céllal oda is adományozhatjuk valakinek. Az újrahasznosítással nem terheljük a környezetet, egy gyermek megsegítésével pedig magát a társadalmat is támogatjuk. Gyakorlatilag egy tanárt adományozunk. És mivel több mint 1 milliárd androidos készüléket gyártanak évente, ez a szoftver komoly tényező lehet a történelem legnagyobb tehetségpazarlása elleni küzdelemben – hiszen 263 millió ifjú elme szorul a segítségünkre.

Felejthetetlen osztálykirándulás

Történelemóra, 2030. Az e heti tanagyag: az ókori Egyiptom. Nyilván szívesen megnéznénk a valóságban is a piramisokat. De a repülőjegy és a szállás sokba kerülne az egész osztálynak. Két hét szünet az osztálykirándulás kedvéért? Ez nem megvalósítható. Semmi gond. A virtuális valóság megoldást nyújt a problémára.

A valóságban Nofertari nyughelye a Királynék völgyében található – a civileknek esélyük sincs valaha is bejutniuk oda. A leletek megóvása érdekében a sír évtizedek óta nem áll nyitva a nagyközönség számára. A virtuális valóság világában azonban az osztály könnyűszerrel megtekintheti a sírkamrát, böngészheti a hieroglifákat, és még a szarkofágot is megnézheti közelről. Ráadásul egy világklasszis egyiptológus idegenvezetővel.

De nem is kell 2030-ig várni, hogy szemügyre vehessük a sírt. A High Fidelity csapata ugyanis 2018-ban virtuális formában megalkotta pontosan ezt az osztálykirándulást. Először 3D-s lézerszkennerrel bevitték Nofertari királyné sírkamrájának minden négyzetcentiméterét. Több ezer nagy felbontású fényképet is készítettek a sírkamráról. Ezután a több mint 10 ezer fényképet egyetlen látvánnyá olvasztották, mindezt pedig ráhelyezték a 3D-s térképre, így megalkották a döbbenetesen pontos virtuális sírt. Ezt követően egy osztályteremnyi gyereknek HTC Vive VR headseteket adtak.

A kutatás remekül illusztrálja, hogy a multiszenzoros tanulás minden más formát kenterbe ver – még akkor is, ha ez virtuális valóság révén történik. Vagyis a technológia lehetővé teszi az élethű, minőségi oktatási környezet létrehozását. Itt tartunk ma egyelőre. És hogy mi vár ránk holnap? Nos, számos szakértő szerint a VR az oktatás területén lesz igazán ütőképes – méghozzá a mesterséges intelligenciával kombinálva.

Körül akarunk nézni az ókori görögöknél? Amellett, hogy az összes dór oszlopot megkapjuk, egy szakállas úriember üdvözöl minket a következő szavakkal: „Üdvözlöm, Platón vagyok. Ha megengedi, körbevezetem az Akadémiámban.” Bármennyire izgalmasnak tűnik is, hogy az etika atyjától tanuljunk etikát, a VR még ezt is képes fokozni. Jeremy Bailenson, a Stanford Egyetem virtuális emberi interakciókkal foglalkozó laboratóriumának igazgatója felismerte, hogy a VR rövid időn belül és jelentősen meg tudja változtatni a hozzáállásunkat és a cselekedeteinket lényeges területeken: a hajléktalanságtól kezdve az éghajlatváltozáson át a faji előítéletekig. Elég elidőzni a virtuális valóságban idősödő hajléktalan nőként, máris megerősödik a hajléktalanok iránt érzett empátiánk – és mindez megmarad azután is, hogy kiléptünk a VR-világból.

Iskola 2030-ban

Tanévkezdés 2030-ban – vajon hogy is néz ki mindez? A helyzet az, hogy már 1995-ben betekintést nyerhettünk ebbe a jövőbe, amikor megjelent Neal Stephenson sci-fi-szerző Gyémántkor című regénye. Ez a történet a neoviktoriánus korban játszódik, ahol a nanotechnológia és a mesterséges intelligencia már a mindennapi élet szerves része, az oktatás pedig úgy folyik, ahogyan az a nagykönyvben – egész pontosan Az ifjú hölgy illusztrált olvasókönyvében – meg van írva.

Az olvasókönyv egy könyvnek álcázott, MI-vezérelt, egyénre szabott tanulótárs. A kérdésekre releváns és érdekfeszítő módon válaszol. Szenzorainak segítségével az energiaszinttől kezdve az érzelmi állapotig mindent ellenőriz, és sokoldalú tanulási környezetet hoz létre. A gyerekeket nem faragja egyformára a társadalom igényeinek megfelelően, mert a célja emberközpontú: erős, független, empatikus és kreatív gondolkodókat akar formálni belőlük.

Neal Stephenson ma a Magic Leap fő jövőkutatója. A cég a kiterjesztett valóság alkalmazásával igyekszik életet lehelni az illusztrált olvasókönyv 1.0-ba. A Magic Leap technológiája lehetővé teszi, hogy hologramokat helyezzünk el magunk köré a világban. A 2D-s képernyőn nehezen bemutatható koncepciók – például az emberi anatómia – a 3D-s világban kelhetnek életre. Képzeljünk csak el egy virtuális boncolást, amikor egy bejárható műtőben bőrrétegeket és izmokat választhatunk szét! A 3D-s környezetben végzett tanulás nyújtotta tapasztalat egészen páratlan, segítségével az információ jóval nagyobb valószínűséggel kerül át a rövid távú memóriából a hosszú távúba.

Természetesen az AR önmagában nem visz el minket az illusztrált olvasókönyvig, de mindent összevetve újfajta jövő bontakozik ki előttünk, amely sokak számára elérhető, egyénre szabható, gyorsuló tanulási környezetet ígér.

A fenti cikk Peter H. Diamandis jövőkutató és Steven Kotler tudományos író A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk című könyvének szerkesztett részlete.

Miképpen formálják át az egymást erősítő technológiák napjaink vezető iparágait? Milyen változások várhatók a táplálkozás, a közigazgatás és a környezetvédelem területén? Peter H. Diamandis jövőkutató és Steven Kotler tudományos író megvizsgálják, hogyan befolyásolják az exponenciálisan gyorsuló technológiai fejlődés újabb hullámai hétköznapi életünket és társadalmunk működését. A könyvet megrendelheti itt kedvezménnyel.