Jelenleg a Földön nincs egyetlen olyan ország sem, amely egyszerre lenne méltányos társadalmilag és fenntartható ökológiai szempontból. Nincs olyan ország, ahol megvalósulna az alapvető szociális biztonság úgy, hogy ezzel párhuzamosan az erőforrások felhasználása is az úgynevezett planetáris határokon belül maradna.

A fejlett világ országai különösen ez utóbbi terén vallanak kudarcot. Ha pedig a fejlődő világ is ezen a „jól bevált” fejlődési pályán halad majd, akkor a helyzet még súlyosabbá válik. 3,3–3,6 milliárd ember él a klímaváltozás miatt különösen veszélyeztetett vidéken már ma is, és a számuk tovább fog növekedni.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének 2022. februári jelentése a korábbiaknál vészjóslóbb számításokat és lehetséges fejlődési pályákat mutat be. A 67 országból származó 270 tudós több ezer oldalon elemezte a környezeti rendszerek és az emberi tevékenység komplex egymásra hatását. Arra jutottak, hogy a klímaváltozás hatásai gyorsabbak és súlyosabbak, mint azt a korábbi elemzések mutatták, és már most is vannak vissza nem fordítható következmények.

Az IPCC-jelentés szerint a Föld bizonyos régiói veszélyeztetettebbek – és a tengerszint-emelkedés vagy az extrém hőség miatt élhetetlenné is válhatnak –, de Kelet-Közép-Európában is súlyos gondokat okozhatnak a hőség, a vízhiány és az áradások, csökkentve a haszonnövények terméshozamát is.

Mindez világszerte erőszakos konfliktusokhoz vezethet. A katasztrófák és kockázatok különösen súlyosakká válhatnak, ha túllépjük az 1,5 Celsius-fokos globális hőmérséklet-emelkedést (az ipari forradalom előtti átlaghoz képest). A jelentés szerint a felhalmozott tudományos eredmények egyértelműek: azonnali cselekvésre van szükség, máskülönben „elmulasztjuk a rövid és gyorsan záródó időablakot arra, hogy élhető és fenntartható jövőt biztosítsunk”.

A várható klímaváltozás negatív hatásai jóval meghaladják azt, amit a Covid–19-járvány alatt tapasztalhattunk. Az egyre gyorsuló, úgynevezett visszacsatolási jelenségek miatt előfordulhat – amint arra az IPCC-jelentés is utal –, hogy hirtelen lépünk át egy fordulópontot, ami után már kontrollálhatatlanul felgyorsulnak a negatív folyamatok.

Például az erdők irtása és felégetése, a légkör szennyezése, az állandó sarki jégtakaró olvadása, a természetes hó- és jégtakaró fényvisszaverő hatásának csökkenése miatt ellenőrizhetetlen láncreakciók indulhatnak be, a felmelegedés felgyorsulhat, és az egész ökoszisztéma radikálisan átalakulhat, a Föld egy jelentős részét lakhatatlanná téve.

„A fizikai szükségletek, mint a táplálkozás, az alapvető higiénia, a villanyáramhoz való hozzáférés, illetve az extrém szegénység felszámolása minden bizonnyal megoldhatók minden ember számára a planetáris határok túllépése nélkül. Az olyan minőségibb célok általános beteljesülése azonban, mint például az élettel való magas szintű elégedettség, már annyi erőforrást igényelne, ami – a jelenlegi viszonyokat alapul véve – a fenntartható szint két-hatszorosa” – fogalmazott David O’Neill angol ökológiai közgazdász a Nature Sustainability folyóiratban szerzőtársaival közösen megjelentetett tanulmányában.

Véleményem szerint ebben a figyelmeztetésben kulcsfontosságú az utalás a „jelenlegi viszonyokra”. Radikálisan felül kell vizsgálnunk az erőforrások felhasználása és az élettel való elégedettség közötti jelenlegi viszonyt. Át kell alakítanunk azt az életstratégiát, amellyel elégedettséget, boldogságot keresünk.

A Római Klubhoz köthető nemzetközi tudóscsoport számításai ennél is radikálisabb kiigazítást sürgetnek. A 2021-es jelentésük szerint a kitűzött 1,5 Celsius-fokos klímacél eléréséhez a magas jövedelmű országokban az ökológiai lábnyomot 91–95%-kal kell csökkenteni 2050-re. A felső-közép jövedelmű országokban – amelyek közé Magyarország is tartozik7 – 68–86%-os csökkentésre lenne szükség.

Szokásaink, választásaink hirtelen megkérdőjeleződtek

HVG Könyvek

A létfontosságú kérdés most az, hogy képesek vagyunk-e hatékonyan cselekedni egy fenntartható világba történő békés átmenet érdekében, vagy pedig halogatunk, az elkésett, kapkodó, kaotikus intézkedések miatt pedig a jövőben elszenvedett kár és pusztítás sokkal súlyosabb lesz, ami alapvetően megváltoztatja az életünket és a világot, ahogyan eddig ismertük.

A koronavírus-járvány rámutatott a jelenlegi világrendünk és világnézetünk sérülékenységére. Szokásaink, választásaink és mindaz, amit eddig magától értetődőnek tartottunk, hirtelen megkérdőjeleződtek. A körülöttünk levő világ összezsugorodott, számtalan létező struktúra összeomlott.

Ezek után mi az, amit szeretnénk újjáépíteni, megerősíteni, és mi az, amit szívesen magunk mögött hagynánk? Mi növekedjen és hogyan? Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában mi a válaszunk a már régóta fennálló ökológiai és társadalmi kihívásokra?

A társadalmi szolidaritás (állami egészségügy, szociális biztonsági háló, szolidáris mezőgazdaság, szomszédi segítség, a képességek és erőforrások önkéntes cseréje), amit néhányan talán felesleges túlzásnak tartottak, hirtelen láthatóvá és kulcsfontosságúvá vált. Bizonyos személyes képességek, mint például a belső rugalmasság, az önmagunkkal való törődés, az autonómia, az empátia, a konfliktuskezelés és az örömteli együttélés képessége felértékelődtek, és szükségessé váltak a megküzdéshez. Jó és rossz tapasztalataink – akár az, hogy ezeknek a képességeinknek hasznát láttuk, vagy éppen ezeket nélkülöztük – meghatározhatják jövőbeli törekvéseinket.

Olyannyira felgyorsult az ökoszisztéma átalakulása és a klímaváltozás, hogy gyors válaszokra van szükségünk, személyes és kollektív szinten egyaránt. Ez óriási kihívás, hiszen tudjuk, evolúciósan milyen lassan reagál a testünk (nem is tud megbirkózni újfajta életmódunk számtalan aspektusával, például a korlátlanul elérhető csokoládéval), vagy mennyire erősek és rugalmatlanok lehetnek a családi és kulturális mintázataink, amelyek alapján eligazodunk a világban.

Nem ilyen tempóra van berendezkedve a testünk és a lelkünk. Most mégis egy ilyen világban kell megtalálni azt az egyensúlyt, amellyel nemcsak túlélhetünk fajként és egyénként, de jól is tudunk élni. Ez korunk nagy kihívása. Nem várhatjuk a válság megoldását attól, ha még keményebben folytatjuk ugyanazt, mint amit eddig csináltunk – hiszen éppen ez vezetett a válsághoz.

A fenti cikk Lelkes Orsolya Fenntartható hedonizmus című kötetének szerkesztett részlete.

Miként csökkenthetjük a klímaszorongást? Miképpen fogyaszthatunk kevesebbet, hogy az ne járjon lemondással? Hogyan élhetünk örömteli és teljes életet anélkül, hogy ökológiai pusztítást okoznánk? Könyvében Lelkes Orsolya közgazdász, coach és pszichológiai tanácsadó bemutatja, miként élhetünk autonóm, kreatív, értelmes és élvezetes életet gazdagító kapcsolatokkal. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.