Kezdjük az elején: honnan származik az a megrögzött elgondolás, miszerint a szülők meghatározó szerepet játszanak gyermekük viselkedésének formálásában? Ez a széles körben elterjedt nézet, amely túl nagy befolyást tulajdonít a szülőknek, és egyben félreértelmezi a szülők szerepét, a gyermekpszichológia kezdeti szakaszára vezethető vissza.

Szülőkként rengeteg időt töltünk azzal, hogy megértsük gyermekünk viselkedését, a kutatók és a kutatók is évszázadok óta dolgoznak ezen a kérdésen. 1787-ben jelent meg az első beszámoló a gyermeki fejlődésről, amelyben Dietrich Tiedemann a kisfia életének első harminc hónapját követte végig. Tiedemannra nagy hatással volt John Locke angol filozófus, aki az 1600-as években azt állította, hogy mindannyiunk élete tiszta lappal indul, és a fejlődésünket a tapasztalataink határozzák meg. Nagyjából száz évvel később, 1882-ben jelent meg egy másik német tudós, Wilhelm Preyer műve, A gyermeki gondolkodás, amelyben a tudós kislánya első néhány évéről számol be. Preyer könyvét sokan a modern gyermekpszichológia kezdetének tekintik.

Ezeknél az egyetlen gyermek fejlődését nyomon követő korai „babanaplóknál” jóval szélesebb spektrumú kutatások is születtek, amelyek már egy kisszámú gyermekcsoport fejlődését vizsgálták. Idővel pedig bevonták a gyermekek szüleit is, mivel a fejlődéspszichológusok a nevelés szerepe iránt is érdeklődni kezdtek.

Ezen változások ellenére a fejlődéspszichológiai kutatásoknak egy jellemző sajátossága megmaradt: az, hogy a területen a kutatások megfigyelésen alapulnak. Ennek a módszernek azonban egyrészt komoly korlátai vannak, másrészt erre vezethető vissza, hogy túlzottan nagy nyomás került a szülőkre gyermekeik viselkedésével kapcsolatban.

Mennyire és hogyan számítanak a szülők?

Mindaz, amit a nevelésről tudunk, elsősorban olyan kutatásokból származik, amelyek szerint korreláció áll fenn a nevelési módszerek és a gyerekek viselkedése között. Ezeket a kutatási eredményeket gyakran félreértelmezik, azt állítva, hogy a nevelés formálja a gyermek viselkedését. Csakhogy éppen ennyire lehetséges az is, hogy a gyermek viselkedése formálja a nevelést, ahogy az is, hogy a szülő-gyermek korreláció azon alapul, hogy vannak azonos génjeik. Ez az alapvető tévedés az oka annak, hogy a legtöbb családvizsgálat rendkívül keveset árul el a nevelés valódi hatásairól.

Az örökbefogadási vizsgálatok lehetővé teszik, hogy szétválasszuk a genetikai adottságokat és az otthoni környezet hatásait. Ezek a kutatások azt kísérték figyelemmel, hogy a gyermekek milyen mértékben hasonlítanak a biológiai szüleikhez (akikkel csak a génjeik közösek, de a környezetük nem), összevetve az örökbe fogadó szülőkkel (akik nevelik őket, de a génjeiken nem osztoznak). A fenti kutatások eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy a gyerekek a biológiai szüleikhez hasonlóak, vagyis megingathatatlan tény, hogy a viselkedést nagymértékben befolyásolják a gének.

HVG Könyvek

Az ikerkutatások is lehetővé teszik, hogy megtudjuk, milyen arányban befolyásolják a gének, illetve a környezeti hatások a gyermekek fejlődését, azáltal hogy összehasonlítjuk az azonos genetikai állományú egypetéjű ikreket a csak 50 százalékban közös genetikai állományú, kétpetéjű ikrekkel. Ezeknek a kutatásoknak az eredménye szerint a viselkedésüket tekintve az egypetéjű ikrek jobban hasonlítanak egymáshoz, mint a kétpetéjű ikrek. Mindez alátámasztja, hogy a genetika milyen lényegesen meghatározza az emberi viselkedést. A különböző családokban nevelkedett egypetéjű ikreknek ugyanannyira hasonló a viselkedésük, mint azoké, akik azonos családban nevelkedtek – ami újabb bizonyíték a gének befolyására.

Mindezek együttvéve meggyőzően támasztják alá, hogy a genetikai állomány hatalmas szerepet játszik a gyermeki viselkedésben, ahogy azt is, hogy a gének hatása erősebb, mint a nevelési módszereké.

A fenti cikk a Dekódold a gyermeked! című könyv szerkesztett részlete.

Hogyan találhatjuk meg a gyermekünk temperamentumjegyeihez illő nevelési stratégiákat? Megteremthető-e a béke a különböző vérmérsékletű testvérek között? Hogyan tanulhatja meg gyermekünk kezelni a dühkitöréseket kiváltó érzéseit? Könyvében Danielle Dick humángenetikus és pszichológus azt mutatja be, hogy a gyerekek és szüleik veleszületett adottságait alapul véve több sikert érhetünk el. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.