A változtatási igény a legtöbb esetben nem hirtelen felismerésként jelenik meg, hanem fokozatosan érik bennünk. Először gyakran általános elégedetlenség fogalmazódik meg a munkával kapcsolatban, aminek nem biztos, hogy pontosan értjük az okát. A továbblépés előtt fontos megkeresni az elégedetlenség forrását, mert ha mi magunk sem látjuk, azt is nehéz lesz megfogalmazni, mit keresünk egy következő munkában.

A pályakorrekció gyakori előzménye, hogy hiányzik az elköteleződés az elsőként választott irány mellett, nem láttuk igazán, mire számíthatunk az adott területen. Vagy ha meg is vannak bizonyos információk, hiányozhat az önismeret, az, hogy a pályák sajátosságait összevessük énképünkkel. Hogyan viszonyulok például ahhoz, ha az egész munkaidő alatt szigorú utasítások szerint kell feladatokat végrehajtanom? Hogy érzem magam, ha a nap nagy részében hívásokat kell kezdeményeznem?

Ahogy telnek az évek, a munkatapasztalatok mentén formálódunk, és egyre reálisabban látjuk az adott területen várható pályalehetőségeket, és ezek ismeretében újra dönthetünk, merre tovább. Nem csak a pálya elején határozhatjuk meg, melyik úton haladjunk, a karrierút tele van kisebb-nagyobb döntéshelyzetekkel, amelyekben korrigálhatunk. Sokan szinte szégyenkezve beszélnek arról a tanácsadás során, hogy váltani szeretnének, bűntudatuk van, úgy érzik, „az a hajó már elment”, és rossz pályaválasztási döntésük következményeit egész életükben viselniük kell. Pedig bárhol tartunk, akárhány évesek vagyunk is, mindig lehet módosítani.

Ennek egyik szemléletes példája Edith Eva Eger, aki 51 évesen lett pszichológus. Azt írja a nagy sikerű, A döntés (The Choice) című könyvében a kései karrierváltás dilemmájával kapcsolatban, hogy amikor elmondta az igazgatójának, hogy doktorátust szeretne szerezni pszichológiából, de bizonytalan, mert mire végez, 50 éves lesz, a vezető azt válaszolta, így is, úgy is 50 éves lesz. Az idő tehát mindenképpen telik, a kérdés csak az, megpróbálunk-e elindulni azon az úton, amit a sajátunknak érzünk.

Külső körülmények

Vannak helyzetek, amikor nem kérdés, menjünk vagy maradjunk, mert a külső változások miatt újra kell gondolnunk a munkánkhoz való viszonyunkat. A Covid-járvány hatására például sokan váltottak területet, mert bizonytalanná vált a megélhetésük a vendéglátásban, a szállodaiparban, vagy az előadó-művészet területén. A fokozódó infláció okozta anyagi terhek is szükségessé tehetik a pályamódosítást; vagy egyedülálló szülők esetén a több műszakos munkarend nehezen összeegyeztethető a gyerekek iskolai rendjével.

Az is gyakori, hogy a gyermekvállalást követően csak rugalmas munkaidővel megoldható a családi logisztika, illetve alkalmazkodni kell a partnerünk munkájához is. Akár egy költözés is indukálhat karriermódosítást, mert adott régióban nem folytatható a megkezdett pálya. Vannak olyan szakmák, amelyek országhoz, nyelvhez vagy akár évszakhoz kötődnek: Magyarországon például kevés tengerbiológus tud elhelyezkedni, a síoktatónak más bevételi forrásra van szüksége nyáron, a magyar jogi végzettség pedig nem értelmezhető külföldön, és így tovább.

Sokan amiatt kényszerülnek alternatív karrierutak kidolgozására, mert kevés a nyitott állás a végzettségnek megfelelő területen, és nemritkán egészségügyi változások állnak a karrierváltás hátterében. Király Ágnes például régészként dolgozott feszített munkatempóban, amikor egészségügyi panaszai lettek. Ennek kapcsán merült el az egészséges életmód és táplálkozás témájában, így talált rá a fermentálásra, ami ma már a szakterülete, kurzusokat tart és könyveket ír a témában. Először a maga számára ideális étrend kialakítása volt a cél, ezt a tudást kezdte el megosztani egy Facebook-csoportban, amelynek több tízezer tagja lett, és ebből nőtte ki magát a vállalkozása.

Belső igények

A változáshoz nem csak külső körülmények vezethetnek, sok esetben belső igényből indul ki. Ilyen, amikor a munkával kapcsolatos értékeink változnak, például ha korábban a szakma presztízse miatt választottunk állást, vagy az anyagiak voltak meghatározók, de később fontosabbá válik a szakmai fejlődés, amit a korábbi munkakör nem elégít ki.

Az önmegvalósítás igénye is felszínre törhet, ha az aktuális munkában elfogytak a kihívások. Gyakori előzmény, hogy kezdetben sodródtunk a lehetőségekkel, az önismeret fejlődésével pedig már máshogy választanánk szakmát. Előfordul, hogy az élettörténetben már korábban is jelen voltak bizonyos tevékenységek vagy érdeklődési körök, amelyeket a fejlődés későbbi szakaszában bontunk ki vagy fejlesztünk tovább, és vállalunk olyan munkát, amelyben már ez is megjelenik.

Így történt például Milutinovits Panka esetében, aki évek óta az egyik legismertebb magyar food stylist. Egy interjúban arról mesélt, hogy mindig vonzották a kreatív szakmák, és gyerekkora óta fontos szerepük volt az életében az ételeknek. A pályaválasztás során elsodródott ettől az iránytól, bölcsész szakot végzett. Néhány év munkatapasztalat után egy álláskeresési időszakban talált vissza az alkotáshoz, ételeket kezdett el fotózni érdekes, egyedi elrendezésben. Ahogy egyre több gyakorlatot szerzett, letisztult számára, hogy a kompozíciók megalkotásában tudja leginkább megélni kreativitását. Esetében ez sokkal inkább visszatalálás egy korábbi érdeklődéshez, amire elkezdett karrierlehetőségként tekinteni.

Hazai mintázatok

Egy hazai kutatásban karrierváltókat kérdeztek meg motivációikról, és többféle mintázatot azonosítottak. Az egyik leggyakoribb a multiba belépők csoportja, akiknek váltási motivációi között nem jelent meg a hivatástudat. Gyakori, hogy előző munkájuk során szert tettek valamilyen képességre, amit a multivilágban kamatoztatni tudnak. Az eredeti hivatásukat elhagyók esetében általában előbb születik meg a döntés a valahonnan való kilépésről, és csak utána találják meg a multis munkát; egyfajta „el innen” típusú döntés születik, a meghatározó inkább a taszítás az előző munka felől. De jellemző motiváció az is, amikor a multis munka egy logikus következő lépésnek tűnik a karrierben.

A második karrierváltó csoport a multivilágot elhagyó felső vezetőké. Esetükben leggyakrabban nem kényszerről van szó, ők maguk kezdeményezik a váltást. A jelentős többség egyúttal az alkalmazotti létből is kilép, és szabadúszó tanácsadó lesz vagy saját üzleti vállalkozást alapít. Sok esetben az üzleti világot is elhagyják, és valamifajta értékteremtést kezdenek el keresni a munkában. Ebben a karrierváltó csoportban a leggyakoribb a karrierszünet, mint megérdemelt pihenés egy megterhelő időszakot követően. A kilépés számukra személyes és tudatos döntés eredménye, nem sodródásból adódik. Jellemzően kevésbé lépnek le a szakmai útról, erőteljesen építenek a korábbiak során megszerzett kompetenciáikra, amelyeket később új szerepben vagy közegben kamatoztatnak.

A kilépés okai legtöbb esetben a kedvezőtlen szervezeti változásokban keresendők, de gyakori a záruló karrierív is, amikor egy szakasz végére érnek, és már nincs több továbblépési lehetőség előttük.

Külön csoportot alkottak azok, akik az átlagot meghaladó arányban váltottak nemcsak munkát, hanem pályát is, őket ugrálóknak nevezték el a kutatók. Ők a szektorok és a munkaerőpiaci státusok között is ingáznak, és emögött gyakori motívum a visszatalálás egy eredeti elképzeléshez, amikor a pályaválasztáskor vágyott irányt váltják valóra kitérők után.

Megfigyelhető az útkeresés, amikor több váltáson keresztül kristályosodik ki az érintettekben, mit szeretnének igazán, és ennek fényében hoznak egyre tudatosabb karrierdöntéseket. Ezeket az irányváltásokat sokszor a biztos egzisztencia teszi lehetővé, és jellemzően aktív felkészülés előzi meg, sokszor ülnek újra iskolapadba, vagy képzik magukat autodidakta módon.

A fenti cikk Szabó Renáta Karrier és önismeret című könyvének szerkesztett részlete. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.