Miért fontos, hogy a munkánknak legyen értelme?

Az 1970-es években a Pulitzer-díjas Louis „Studs” Terkel jókora szívességet tett a jövő generációknak, amikor orsós magnón rögzítette, ahogy amerikaiak beszélnek a munkájukról. A beszélgetések írott változata 1974-ben jelent meg, és ennek bevezetőjében Terkel összegzi a legnagyobb bölcsességet, amelyet az amerikai dolgozókkal töltött idő során megszerzett. A különféle történetekből elősorban az a központi mintázat rajzolódik ki, hogy az emberek vágynak arra, hogy jelentést találjanak a munkájukban:

[Ez a kötet] a keresésről szól… a mindennapok értelemteliségének kereséséről épp úgy, mint a mindennapi betevő megkereséséről, az elismerés utáni vágyról épp úgy, mint a pénz utáni vágyról, a meglepetés áhításáról, a tompultság elutasításáról; röviden, az életről magáról a hétfőtől péntekig tartó csendes halál helyett. Talán a halhatatlanság is része a célnak. A könyv hőseinek kimondott vagy kimondatlan vágya, hogy emlékezzenek rájuk.

A megfigyelés egyszerre egyetemes és a korszak egyedi, meglepő hozadéka. Terkel kortársai, Abraham Maslow és Victor Frankl humanisztikus pszichológusok hasonló következtetésre jutottak arról, milyen létfontosságú szerepe van az értelemnek a munkánkban.

Ma minden nagyvállalat küldetésének egyformán része a dolgozók inspirálása és a vásárlócsalogatás. Egy versenyképes munkaerőpiacon az alkalmazottak megengedhetik maguknak, hogy azt a céget válasszák, amelynek célja a lehető legnagyobb összhangban van személyes értékrendjükkel. Másfelől pedig megengedhetik maguknak, hogy otthagyjanak egy kifogásolhatóan működő vállalatot.

Ugyanakkor egy állásinterjú során a lehetséges jelölteknek készen kell állniuk arra, hogy kifejtsék, milyen személyes kötődésük van a cég küldetéséhez. Az állásokat ma az általunk mutatott lelkesedés alapján kaphatjuk vagy épp veszíthetjük el – hiszen az elkötelezett hívők hívekkel akarják körülvenni magukat.

Értelemteliség és cél

Michael Steger pszichológus elemzése szerint az értelemteliségnek három összetevője van:

• Megértés: értelmet találunk a tapasztalatainkban.
• Cél: rendelkezünk fontosnak tartott célokkal vagy küldetésekkel.
• Fontosság: jelentékenynek és értékesnek érezzük az életünket.

E három alkotóelemet, bár nagyban különböznek egymástól, mégis összefogja az „értelemteliség”, avagy az „értelmesség”, ahogy azt a hétköznapokban megfogalmazzuk.

Nem minden foglalkozás egyformán értelmes; ahogy nem is azonos módon keresünk jelentést a munkánkban. Egy 1997-es kutatásban Amy Wrzesniewski, Clark McCauley, Paul Rozin és Barry Schwartz pszichológusok feltárták, hogy az emberek a munkájukat állásnak, karriernek vagy hivatásnak tekintik, az alábbiak szerint:

• Állás: A középpontban az anyagi juttatások és a szükségszerűség áll. Az állás eszköz ahhoz, hogy élvezhessük a munkán kívüli életet. Akkor mondunk fel, ha jobban fizető munkahelyet találunk.

• Karrier: A középpontban a szakmai előmenetel áll. Ha karrierrel rendelkezünk, büszkeséggel töltenek el a szakmai sikereink és az így elnyert magasabb társadalmi státusz. Akkor mondunk fel, ha nincs több előrelépési lehetőség.

• Hivatás: A megelégedést adó munka áll a középpontban. Elhivatottságot érzünk egy társadalmilag vagy erkölcsileg értékes munka iránt, és kitartunk mellette, szinte bármi áron.

Három, azonos szerepet betöltő személy a beállítottságától függően tekintheti a munkáját állásnak, karriernek vagy hivatásnak. E különféle motivációk különféle típusú munkát eredményeznek. Azok, akik a pénzért dolgoznak – kívülről érkező vagy külső motivációval rendelkeznek –, pontosan annyit tesznek, amennyit elvárnak tőlük, és nem többet.

Ezzel szemben, ha hivatásnak tekintjük a munkánkat, és felsőbb célt találunk benne – belső motiváció –, akkor úgy érezzük, a munkánk mélyen kötődik hozzánk. Az értelmesség érzése az alapvető elvárásokat messze meghaladó, nagyobb teljesítményre ösztönöz.

A jövő készségei

HVG Könyvek

Mennyire terjedt el az értelmesség hajszolása?

Azt feltételezhetnénk, hogy az értelemteliség a dolgozók kisebb, kiváltságos hányada számára fontos, míg az emberek többsége úgy gondolja, az állása csak egy állás. Mi is szkeptikusak voltunk, amikor 2018-ban fel akartuk tárni, a munkába indulók milyen megoszlás szerint tartoznak e két táborba. Kétezer különböző életkorú, különféle iparágban, feladatkörben, eltérő jövedelemmel rendelkező, teljes munkaidőben dolgozó amerikai alkalmazottat mértünk fel.

Kiderült, hogy nem is olyan kicsi azok aránya, akik értelemteli munkára vágynak. Olyannyira, hogy valójában mindenki, akit megkérdeztünk – generációtól, jövedelemszinttől, szektortól vagy pozíciótól függetlenül –, értelemteli, fontos munkára vágyott. Mindenki azt szerette volna, ha a munkája nem csupán állás, hanem inkább hivatás.

Szintén megvizsgáltuk, mennyire találják értelmesnek a dolgozók a jelenlegi szerepüket. A résztvevők egy nullától (az értelem teljes hiánya) százig (maximálisan értelmes) terjedő skálán átlagosan negyvenkilenc pontot adtak saját munkájuknak. Ami azt jelenti, hogy az „értelemteliség pohara” a többség számára félig sincs tele.

Megkérdeztük ezt a kétezer dolgozót, hogy a fizetésük mekkora részét áldoznák fel egy jelentőségteljesebbnek, értelemtelibbnek érzett munkáért. Az eredmény elképesztő: az emberek a jövőbeli keresetük 23 százalékát hajlandóak lennének feláldozni egy értelmesebbnek gondolt állásért!

Mik a tartalmas munka előnyei?

Kezdjük a szervezeti előnyökkel. A modern HR-részlegek egyik Szent Grálja a „diszkrecionális erőfeszítés”, amely túlmutat a munkaköri leíráson és az alapelvárásokon. A vállalatok célja, hogy a lehető legtöbb munkát végeztessék el alkalmazottaikkal. Aubrey Daniels, a teljesítménymenedzsment megalapítója úgy definiálta a diszkrecionális erőfeszítést, mint „amire az emberek képesek lennének, ha akarnák, és amely túlmutat az elvárható minimumon”. Az állásban dolgozó emberek nem tesznek extra erőfeszítéseket. A hivatással rendelkezők igen.

A kutatásunk feltárta, hogy azok az alkalmazottak, akik értelemtelinek találják a szerepüket, tovább dolgoznak és kevesebb szabadnapot vesznek ki. Jobban szeretik a munkájukat, hosszabb időn át maradnak egy cégnél és termelékenyebbek: évente mintegy kilencezer dollárral több értéket teremtenek a munkahelyük számára. Egy cég minden ezer dolgozóval, akik kifejezetten értelmesnek találják a munkájukat, nagyjából hatmillió dollárt takaríthat meg az éves fluktuációs költségekből. Ezek az alkalmazottak könnyebben átvészelik a negatív helyzeteket nem megfelelő menedzsment vagy mérgező környezet esetén, és kevésbé hajlamosak felmondani.

Az értelemteli munka emellett jót tesz az egészségnek is. Ha belső motivációval dolgozunk – mélyen a lényünkből eredően, nem pedig valamiféle külső jutalomért –, az bizonyítottan pozitív hatással van az általános jóllétünkre. Az Edward Deci és Richard Ryan pszichológusok nevéhez fűződő önmeghatározás-elmélet a belső motivációt tekinti az általános, életünk minden területét érintő mentális jóllétünk egyetlen létfontosságú összetevőjének. A valódi belső motiváció elengedhetetlen a munka modern világában.

Tulajdonképpen, ha az ellenálló képesség és a kognitív rugalmasság mutatja meg, miként vészeljük át a változásokat, az értelemteliség és a cél jelenti a miért lényegét. Ők a fűtőanyag, amire szükségünk van, hogy legyen erőnk megküzdeni a jövő kihívásaival.

A fenti cikk Gabriella Rosen Kellerman és Martin Seligman A jövő készségei című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan lehetünk sikeresek a munka folyamatosan változó világában? Hogyan maradhatunk rugalmasak és mentálisan erősek? Miként őrizhetjük meg, hogy fontosnak és értelmesnek éljük meg a tevékenységeinket? Többek között ezek is kiderülnek a könyvből, amelyet itt rendelhet meg kedvezménnyel.