Tetszett a cikk?

Az elmúlt két évben a Balaton körül számos nagy beruházás indult, illetve áll jelenleg is előkészítés alatt, aminek hatására újra felpezsdült a tó körüli lakóingatlan-piac. A nyugati országrész más vízparti üdülőhelyein ugyancsak folynak kisebb-nagyobb infrastrukturális és turisztikai beruházások, ami alapja lehet a piac élénkülésének. A Velencei-tó, a Dunakanyar és a Fertő-tó környékének ingatlanpiacát vizsgáltuk.

Velencei-tó: túlkínálat, túlárazás

Berényi ökofalú
A Velencei-tó környékére, különösen a déli partra túlkínálat és túlárazás jellemző, áll az Otthon Centrum felmérésében. Ez elsősorban a nyaralóingatlanok tekintetében igaz, ami azért nem indokolt, mert a magán-jellegű idegenforgalom jelentősen csökkent az elmúlt években. Több új lakóprojekt is indult mostanában a tóparti településeken. Az alábbi táblázatban látható két projekten kívül fontos még megemlíteni az északi oldalon lévő Sukorói Otthon projektet, valamint a velencei Venezia Villanegyed beruházást. Míg az első az átlagembert, a második kifejezetten a prémium kategóriát célozza meg.

Jellemző árak a Velencei-tó déli részén

Lakás (m2 árak)

Nyaraló (m2 árak)

Telek (m2 árak)

használt

új

használt

új

Agárd

203 e Ft

nincs

233 e Ft

nincs

nincs

Gárdony

187 e Ft

223 e Ft*

276 e Ft

nincs

10 e Ft

Velence

281 e Ft

290 e Ft**

290 e Ft

nincs

10,8 e Ft

* Éva Ház projekt

** Rózsakert projekt

Az elmúlt tíz évben folyamatosan megvalósultak különböző infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztések, s ennek köszönhetően mára a tó déli partja tökéletesen ellátott és kiépített. A jövőben az északi part településeinek felzárkózása várható.

Velencén a település fejlődésére minden bizonnyal komoly hatással lesz a termálfürdő és a hozzá kapcsolódó hotel építése. Ami fontos változás, hogy a kereskedelmi láncok is megjelentek a déli parton (CBA, Reál, Interspar, Aldi), ami azt mutatja, hogy az üzletláncok is komoly fejlődésre számítanak.

Dunakanyar: ármélypont

A Dunakanyar településein az év első negyedévére inkább a pangás volt a jellemző, a tavasz beköszöntével nőtt meg az érdeklődés. Ez lakás, ház és telek vonatkozásában egyaránt elmondható, ugyanakkor ez a szint még mindig elmarad a várakozásoktól.

Esztergomban és környékén a lakásárak 8-10 millió forint körül alakulnak a távfűtéses panel kategóriában. Családi házakat már 18 millió forint tól lehet találni, ugyanakkor az igényes, kiváló környéken lévő ingatlanok 60 millió forint fölötti ársávban mozognak. Új lakások nem túl nagy számban és inkább csak Esztergom és Nyergesújfalu körzetében épülnek. Esztergomban az árak erősen közelítik a fővárosi szintet, ám 20 millió forint felett nagyon csökken az érdeklődés az ingatlanok iránt.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a Dunakanyar (legalábbis az Esztergomtól Dömösig húzódó szakasza) elveszítette régi fényét. Az ingatlanárak Dömösön például hihetetlen mélységeket érnek el, 60 négyzetméter körüli nyaralót már 8-9-10 millió forintért lehet kapni. Az infrastrukturális ellátottság pedig jónak mondható, és idegenforgalmi fejlesztések is bőven vannak (szállodák, éttermek, sport- és szórakoztató létesítmények).

Szentendrén és környékén c saládi házak 25 millió forinttól elérhetőek. Az elsődleges keresési célpont Budakalász, Szentendre, és esetleg Leányfalu. Akik számára a közlekedés fontos szempont, azoknál szóba jöhet még Pomáz is. Tahitótfalu kevésbé keresett, viszont a Megyeri-híd építésével párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a Szentendrei-sziget iránt is. Itt 7,5 millió forinttól már lehet lakható kis házakat vásárolni. Egy új építésű 100 négyzetméter körüli ház ára itt 22-25 millió forint között van.

Szentendrén a távfűtéses panellakások ára 10-11,5 millió forint között alakul, míg a téglaépítésűek 13-18 millió forint körül adhatók el. Ám van olyan terület, ami ugyan távfűtéses, de a 70 négyzetméter körüli lakások ára meghaladhatja a 20 millió forintot. Az üdülő besorolású ingatlanok - faház, téliesített faház, téglaház - 9-20 millió forint közötti áron értékesíthetők állapottól és helytől függően.

Új építésű, 90-120 négyzetméteres iker- és sorházak 28-37 millió forint között találhatóak meg a piacon. Nagyobb beruházásokra alkalmas terület azonban továbbra is kevés van. Budakalászon , az Omszki-tó partján áll előkészítés alatt egy 34 lakásos társasház. Pomázon most készül el a Paradiso Lakópark 140 lakásos első üteme, és már elindult a második ütem értékesítése is. Hamarosan indul Piliscsaba-Magdolnavölgy harmadik ütemének építése is, melynek keretében ikerházak és családi házak épülnek majd, hasonlóan a korábbi ütemekhez.

Fertő-tó: kevés az új építés

A 90-es évek elején a Fertő-parton jelentős osztrák és német vásárlói erő jelent meg, sok ingatlant olcsón megvásárolva, azonban ma már többnyire ők is értékesíteni szeretnék az akkor vásárolt házakat. Mostanában a külföldi vásárló már nem jellemző, ehelyett a Sopronból kiköltözők (elsősorban fiatalok) adják a kereslet nagy részét, akik egy közepes soproni lakás áráért juthatnak 15-25 kilométerre Soprontól családi házhoz.

A Fertő-parti települések ingatlanjai esetében az olcsóbb ingatlanok (15- 16 millió forintig) iránt mutatkozik leginkább kereslet, míg a 20 millió felettiek esetében jóval hosszabb értékesítési időre kell felkészülni. Kivéve azon a településeket, ahol valamilyen idegenforgalmi fejlesztés már megvalósult, vagy folyamatban van (gyógyfürdő Hegykőn és Balfon).

Az építési telkek árai elég széles skálán mozognak, a települések fejlettségi szintjétől függően kb. 4-8 ezer forint/négyzetméter között alakulnak. 30-40 éves házak 10- 15 millió, 10-20 éves házak 18 millió forint felett kaphatók.

Mivel kis falvakról beszélhetünk, kevés az új építésű projekt. Hegykőn a termálfürdő mellett a Natura Vita Residence-nek jelenleg a második üteme épül. Itt, az első ütemben még üdülő apartmanok készültek, most azonban már lakások kerülnek értékesítésre. A fürdő közelsége és szolgáltatásai, valamint Hegykő turistavonzó létesítményei indokolják a területen megszokottnál magasabb, 300 ezer forintos négyzetméterárat. Fertődön 140-170 ezer forintos fajlagos áron, a volt szovjet laktanya rekonstrukciójával készültek új lakások, amelyek értékesítése viszonylag lassú.

A Fertő-tó rövid magyar partszakasza strandolásra csak kis részen alkalmas, így az ehhez kapcsolódó infrastruktúra sem igazán kiépített. A nemrég épült vitorláskikötőből viszont a schengeni csatlakozás óta a teljes tó szabadon bevitorlázható. A tavat körbefogó kerékpárúton tavasztól őszig jelentős számú turista fordul meg, s az erre épülő szolgáltatások (éttermek, vendégszobák) is fejlődnek. A hegykői termálfürdő további fejlődésével várható még az ottani lakóingatlan-beruházások számának emelkedése.

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján