Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A rendezvény szervezői – mint minden alkalommal – most is jó néhány újdonsággal rukkolnak elő mind a látogatók, mind a...
A rendezvény szervezői – mint minden alkalommal – most is jó néhány újdonsággal rukkolnak elő mind a látogatók, mind a kiállítók számára.
2009-ben a Lakásvásár mellé állt főtámogatóként a GB Európa, az egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cég és a legnagyobb országos szakmai szervezet, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ).
Ahogy azt már az elmúlt években megszokhatták a látogatók, a kiállítók új és használt lakások kínálatát egyaránt kihozzák a vásárra, ezzel átfogó képet alkotnak arról, mi is kapható jelenleg a fővárosi és a főváros környéki ingatlanpiacon, illetve néhány vidéki helyszínen. Ma már az is megszokott színfoltja a vásárnak, hogy az ingatlanpiachoz kötődő szolgáltatások széles köre is megjelenik, hogy segítsen megtalálni a lakáskeresőknek a legmegfelelőbb otthont. Ezért lesznek kint a pénzügyi szféra szereplői is: a bankok, a pénzügyi tanácsadók és ingatlanértékesítő hálózatok finanszírozásra specializálódott részlegei is.
Díjmentes szolgáltatások
A rendezvény mindhárom napján jelen lesz a Lakásvásáron elsősorban az ingatlanhoz kötődő adózási ügyekben (de az új adószabályokról, a START kártyáról, a családi pótlékról) tanácsot adó APEH, a minőségbiztosításra ügyelő ÉMI Nonprofit Kft. és az ingatlanjogban jártas Hidasi és Társa Ügyvédi Iroda. A Lakásvásár belépőjegye lehetővé teszi a rendezvény látogatóinak, hogy külön díjfizetés nélkül kérjenek tanácsot ingatlan ügyekkel kapcsolatban. A Lakásvásár szervezői idén is gondolnak a gyermekkel érkezőkre, a Gyermeksziget kicsiket, az Internet Café nagyobbakat látja szívesen, hogy a szülők gondtalanul nézhessenek körül a standokon.
A vásáron egy csokorban megjelenik az ingatlanpiaci sajtó is, így jó néhány lakberendezési magazin és számos olyan internetes portál, amely az ingatlan témakörhöz kötődik és segítséget nyújthat a lakások kereséséhez, vagy éppen a meglévő ingatlanok meghirdetéséhez.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?