Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
„Sosem magamat toltam előre, hanem magát az ötletet. Tudom, hogy ez érdekes sztori, de nekem az az elsődleges, hogy a cég menjen” – érzékelteti a nagy multicégek ellen szabadalmi pereket nyerő, 37 éves feltaláló, hogy saját történeténél izgalmasabbnak tartja a világsajtó érdeklődését is felkeltő, Litracon nevű fényáteresztő beton sikerét. Nagyapja a két világháború között Csongrád polgármestere volt. Őt már Szolnokon nevelte közlekedési mérnök apja és a pedagóguspályát a Köjálnál végzett munkára cserélő anyja. Miután a rendszerváltáskor édesanyját felkérték, hogy a családi tradíciót folytatva, KDNP-s támogatással induljon a csongrádi polgármester-választáson – amit sikerült is megnyernie –, a fia a középiskolát már a helyi gimnáziumban végezte. „Konkrétan nem akartam feltaláló lenni”, a reáltárgyak iránti érdeklődés és a rajzkészség a BME építészmérnöki karára vitte. Negyedévesen egyéves svéd ösztöndíjjal jutott el Stockholmba, ahová a diploma itthoni megszerzése után is visszament egy kurzusra. Akkor fejlesztette ki az optikai szálas „üvegbetont”. 2004-ben céget alapított a gyártásra, de szinte azonnal megjelentek a hamisítók. A szabadalma védelmében indított jogi eljárásokat Lantos Mihály szabadalmi ügyvivő vitte sikerre: „csak ő látott esélyt arra, hogy megvédhetjük a találmányt”. Március 15-én az Erzsébet téren debütál köztéri alkotása: 12 világító betonpad.
A Szegedi Tudományegyetemen külkapcsolatokat menedzselő barátnőjével Csongrádon él és dolgozik meglehetősen szerény műhelyében, ami „a kőkemény valóság, itt aztán nem lehet elszállni”. A középiskolában rendszeres kosarazást és focit felváltotta a gitározás. Kedvenc hangszeréből komoly gyűjteménye is van már.
HVG: Többéves pereskedés után visszaszerezte találmánya szabadalmi jogát. Kiszámolta már, mennyit bukott azon, hogy eddig nem önnek dolgozott az üvegbeton?
Losonczi Áron: Nem, mert megijednék az összegtől. De már akkor sem lenne gondom életem végéig, ha megkapnám azt a százmilliót, amit eddig a szabadalmaztatásra költöttem, és amiben persze komoly pályázati pénzek, támogatások voltak.
HVG: Nagyon megviselte, hogy amíg ön ebben a hideg műhelyben robotolt, mások gazdagodtak a találmányából?
L.Á.: Komoly sokként ért, amikor megtudtam, hogy hamisítják. Szerencsére jöttek a pozitív hírek is: írt rólunk a Times, az átlátszó falunk pedig helyet kapott a washingtoni építészeti múzeum állandó gyűjteményében. Így aztán nem roppantam bele a pofonokba, de nem is szálltam el a sikerektől.
HVG: Az üvegbetont mintha a politika is megpróbálná kisajátítani, annak bizonyítására, hogy „mi, magyarok megmutatjuk a világnak”. Nem zavarja, amikor ilyen kontextusba helyezik?
L.Á.: Kezet fogtam már három magyar miniszterelnökkel, rengeteg politikust túléltem. Ez a történet nem rólam szól. Nem érdekel, hogy a vevőm jobbikos vagy LMP-s, kormánypárti vagy ellenzéki. Amúgy sem a „hazafias” vagy hazafiatlan vásárlókból élek, főleg külföldi megrendelésre dolgozom.
HVG: Miért pont a beton ihlette meg annak idején? Gyerekkorból hozott panelfóbia?
L.Á.: Sosem éltem lakótelepi lakásban; máshonnan jött az indíttatás. Az átlátszó anyagot fából vagy műanyagból is meg lehetne csinálni, de számomra az volt a fontos, hogy a beton olyan anyag, amelynek sajátos gondolati tartalma van. Általában utálják az emberek, ám az én találmányomban erős kontrasztot jelent, hogy megjelenik benne a fény is, amit viszont jó dolognak fogadunk el. A kettőt összegyúrva ráadásul nem valamiféle divatterméket, hanem időtálló anyagot kapunk.
HVG: Makovecz Imre ugyanezt mondta a fáról. Önnek bejön a nevével jelzett organikus építészet?
L.Á.:Az építészet a terek művészete, térszerkezetekről, térkapcsolatokról szól. Az anyagok, formák jönnek-mennek, de ha a terek jók, akkor időtálló lesz az épület. A Makovecz-féle organikus iskola épületeit én sok esetben inkább díszlettervezésnek tartom, persze vannak pozitív kivételek is.
HVG: Vannak kedvenc épületei, építészei?
L.Á.: Régebben Alvar Aalto-hívő voltam, miatta akartam Finnországba menni, de mára lezárult ez a korszakom. Épületekhez nem kötődöm. Nekem sokkal inkább bejön egy-egy kapualj, tornác, grandiózus előcsarnok vagy szép lépcső. A ma építészete számomra a fenntarthatóságról szól. Akkor jó az épület, ha a társadalmi kérdésekre, a lélekszám-növekedésre, a környezetvédelemre, tehát a legégetőbb problémákra is próbál választ adni.
HVG: Ha már fenntarthatóság: ön sem passzív házban lakik.
L. Á.: Ez adottság. Nagyszüleim egykori házában lakom, a teljes átalakítása igen drága volna.
HVG: Bár a világhír már megtalálta, ma is Csongrádon él. Nagy megrázkódtatás lenne mondjuk a fővárosba költöznie?
L. Á.: Azt tervezem, hogy kétlaki életet fogok élni, van is már egy lakásom Budán, de a munka főleg ide köt. Amúgy sem lenne semmivel sem jobb, ha ezt a műhelyemet fővárosi, kültelki gyártelepen rendezném be. Csongrád jó hely. Nyáron olyan, mintha én is egyike lennék az itt nyaralóknak.
HVG: Az sem zavarja, hogy – bár két együttesben is gitározik – zenészként nem nagyon ismerik a város határain túl?
L. Á.: Egyelőre! Komolyra fordítva a szót: 18 évesen nem voltak olyan ambícióim, hogy híres muzsikus legyek, mára pedig lekéstem róla. Nekem már két, egymást követő hétvégi koncert is megerőltető, nem bírnám a többhetes turnékat. Az Open Puszit az egyik betonszimpóziumon hoztuk össze. Vicces zenekar: direkt fordításban játszunk külföldi számokat. A Balkán Brothersszel a nyolcvanas évek magyar rock-blues-punk vonalára álltunk rá, és elkezdtünk saját számokat is írni.
HVG: Ki tudja kapcsolni a feltalálói agyát?
L. Á: Nem könnyű velem. Ha vasárnap ugrik be egy ötlet, vagy megcsúszunk a munkával, akkor is, bizony sokszor, a barátnőm húzza a rövidebbet. Szerencsére tolerálja.
HVG: Ha ön szabhatná meg az irányt, mondjuk városa főépítészeként, kapna az alkalmon?
L. Á.: A felmenőim közt voltak közéleti szereplők, de bennem egyáltalán nincs ilyen ambíció. Különben is: a főépítész, pláne ilyen kisvárosban, inkább adminisztratív figura, én meg abszolút másmilyen vagyok. Inkább kalapálok vagy fúrok a műhelyben.
HVG: Nagy terve – olvastuk – üvegbetonból templomot építeni. Mit gondol, még megéri, hogy látja?
L.Á.: Hát, nem tudom. Egyelőre nem kopogtatnak az egyházak. Nemrég hívtak az egyik kis faluból, hogy templomot építenének, de alighanem csak oltárra futja majd.
HVG: Az átlátszó betont 10 éve az amerikai Time az év találmányaként mutatta be. Mit gondol, ön hol lesz tíz év múlva?
L. Á.: Nem feltétlenül akarok gyárat alapítani, inkább sok-sok partnert szeretnék találni a világban. A licencbevételek megalapozzák a jövőmet, de az is érdekel, mit tudunk még közösen kihozni ebből a nagyszerű anyagból.
DOBSZAY JÁNOS – KELEMEN ZOLTÁN
