Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Pedig a hitelkiváltással pénzt, az előminősítéssel idegeskedést lehet megspórolni.
Az előminősítés azt jelenti, hogy a lakásvásárláshoz hitelfelvételt tervezők még azelőtt fordulnak a bankhoz, hogy megtalálták volna a lakást. A bank az előminősítés során többek között megvizsgálja az érintettek hitelképességét, bekéri a szükséges, például a jövedelemre vonatkozó papírokat, majd ad egy igazolást arról, hogy maximálisan mekkora hitelt tud nyújtani egy meghatározott időszakon, például 3-6 hónapon belül.
„Ez tervezhetőbbé teszi a lakáskeresést, így a vevőjelölt pontosan tudni fogja, mekkora összegből gazdálkodhat, ráadásul a kiszemelt lakás eladójának is egy biztosíték arra, hogy a vevő biztosan kap hitelt” – mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. Tapasztalataik szerint az előminősítési igazolás még nem terjedt el a piacon, de akik már éltek vele, azok elégedettek voltak, mivel jelentősen leegyszerűsítette a procedúrát.
Sok lakáshiteles nem figyeli a kamatok változását, pedig egy öt évvel ezelőtti lakáshitel 11,23 százalékos átlagkamata mára 5 százalék alá süllyedt. Azon kevesek, akik követik a változásokat, hitelkiváltással jelentős összeget spórolnak meg. Például egy 8 millió forintos, 20 évre igényelt lakáshitel esetében az öt évvel korábbi kamattal számolva a havi törlesztés meghaladja a 81 ezer forintot. Ezzel szemben az 5 százalékos szint alig több mint 50 ezer forintos havi kiadásnak felel meg.
A hitelkiváltás esetén érdemes a több évig fix törlesztőrészlet biztosító lakáshiteleket választani, mert ezek kiszámíthatóak, és ha a hitel futamideje alatt változna a kamatkörnyezet, pl. emelkedőre kerülnek a kamatok, abban az esetben sem növekszik a havi kiadás.
Az esetleges hitelkiváltásnál – ahogy a lakáshitelfelvételnél – is igaz, hogy minél több bank ajánlatát meg kell vizsgálni, mivel a különbségek jelentősek lehetnek. A szakember példaként elmondta, hogy január végén egy 10 évig fix törlesztőrészletű 10 éves futamidejű 10 millió forintos lakáshitelnél volt olyan, amelyiknek a törlesztőrészlete alig több mint 100 ezer forint volt, ezzel szemben a drágább konstrukciók 110-125 ezer forintos kiadást jelentenek.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.