Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vendégek egyik hétről a másikra tűntek el. Van, ahol több tucat alkalmazottól kellett megválni.
Bár a csúcsszezon még el sem kezdődött, az már most látszik, hogy a hazai termáltelepülések hatalmas hiánnyal fogják zárni az évet. Veszteségeik már most több százmillió forintra tehetők – írta a Magyar Nemzet.
Az országszerte jól induló évben a legtöbb fürdő már a nyári főszezonra készült, amikor a járvány miatt március közepén eltűnt a vendégforgalom. Egyetlen hét alatt szinte az összes fürdő bezárt, a gyógyászati részlegek is, bevételeik elapadtak. A Magyar Fürdőszövetség azóta javaslatcsomagot is kidolgozott a fürdőágazat koronavírus-járványt követő újraindításához.
A termalonline.hu értesülései szerint a hajdúszoboszlói strandot május 29-én szeretnék megnyitni. Beléptetéskor itt hőmérőznék a vendégeket, fertőtlenítőszereket helyeznének ki a fürdő különböző pontjaira, a fedett részlegekben, a termál- és élményfürdőkben pedig maximalizálnák a belépő személyek számát.
Miskolctapolcán a helyi strandfürdő hatalmas beruházásra készült: 13 milliárd forintból hatalmas wellnessrészleget épít. A fejlesztés első ütemét még 2015-ben adták át, a második alapkövét tavaly májusban tették le. A járvány előtt úgy tervezték, az új létesítményeket májusban nyitották volna meg, ez most elmaradt.
Két budapesti beruházás is biztosan csúszni fog: a Király Gyógyfürdő fejlesztése és a Pesterzsébeti Jódos-sós Gyógy- és Strandfürdőbe tervezett csúszdapark. Mindkettőt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működteti saját forrásból, ami most azért okoz gondot, mivel a kényszerű zárva tartás miatt elestek nyolc-kilenc milliárd forinttól.
A berettyóújfalui Bihar Termálliget Strand és Gyógyfürdőben is egymilliárd forint értékű beruházást terveztek állami forrásból. Ide többek között új wellnessrészleget építettek volna, finn szaunával, infraszaunával, gőzkabinnal, sószobával, merülőmedencével, zuhanyzókkal.
A Túrkevei Termál- és Élményfürdőben a dolgozók többségét elbocsátották. A város bevételei megcsappantak, a koronavírus miatt százharmincmillió forint esett ki a település költségvetéséből, emellett negyvenmillió forint extra költségük is keletkezett.
Paks polgármestere is rossz hírt közölt: június elsején biztosan nem nyitják meg az Ürgemezei Strandfürdőt, sőt idénre már terveik sincsenek, pedig tavaly harminckétezer vendégük volt. A hárommedencés strand üzemeltetési költségét már át is csoportosították.
A budapesti Aquaworld és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő azzal próbált enyhíteni átmeneti nehézségein, hogy meghirdette, online elővételben árul kedvezményes belépőket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.