Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A MÁV 2024 végén hirdette meg a programot Lázár János minisztériumával karöltve.
Három kategóriában 62 helyszínre több mint 49 fejlesztési ötlet érkezett az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV-csoport országos állomásmegújítási programjában, de „ennél is nagyobb volt az az érdeklődés és a fejlesztési szándék, amely a pályázat során megmutatkozott, ám tartalmi vagy formai hiányosságok miatt végül konkrét, értékelhető fejlesztési koncepcióban, így beadott pályaművekben nem öltött testet” – közölte a MÁV-csoport, hozzátéve, hogy új pályázati szakaszt hirdetnek meg. (Cikkünk korábbi változatában tévesen azt sugalltuk, hogy nem érkezett értékelhető pályamű, de a MÁV közlése szerint nincs erről szó.)
Mint írták, a korábban elkészült szakmai anyagok az új pályázati szakaszban is felhasználhatók lesznek, és az újabb eljárás is még az idén befejeződik, és a megújuló állomások fejlesztőit legkésőbb az év végig kiválasztják. A kiírás technikai részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást.
A MÁV 2024 végén jelentette be állomásmegújítási programját. Ennek keretében egy sor állomás egyes területeit – beleértve a nagy fővárosi pályaudvarokat – 99 évre koncessziós hasznosításba adná, cserébe a koncesszoroknak vállalniuk kell az állomások felújításait. A tervek ellen többen is tiltakoztak, Terézváros például attól tart, hogy a Nyugatinál ellehetetlenül a parkosítás. Azt már február végén közölte a MÁV, hogy sok pályázati anyag esetében pontosításokra, részletezésekre van szükség.
Az új pályázati szakasz meghirdetésére reagálva Vitézy Dávid a Facebook-oldalán azt írta: „A nagy mellénnyel bejelentett pályázat kudarcba fulladt”. Hozzátette: reméli, hogy a döntésben közrejátszott a Fővárosi Közgyűlés döntése, amelyben kérték a pályázat visszavonását és az egyeztetést Budapesttel.
„Immár 40 napja nem válaszol a MÁV a közérdekű adatigénylésemre a pályázatok tartalma kapcsán. Ha lemondták a pályázatot, most már mi akadálya, hogy bemutassák, ki hogyan akarta ingyen birtokba venni a közvagyont a kudarcba fulladt pályázatban 99 évre?” – tette fel a kérdést posztja végén Vitézy.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.