Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint két és fél ezer megyeinél magasabb szintű vezető sikkasztási, illetve korrupciós ügyében jártak el tavaly a...
Több mint két és fél ezer megyeinél magasabb szintű vezető sikkasztási, illetve korrupciós ügyében jártak el tavaly a kínai hatóságok, közülük hét minisztériumi, illetve tartományi vezető volt - derült ki a főügyész vasárnapi beszámolójából Pekingben.
A főügyész aláhúzta, hogy a megelőzésre nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni, s ezért az ügyészségek a különböző szinteken kiterjedt kampányokat folytatnak. Megerősítette, hogy idén erősítik a hivatali vezetők, alkalmazottak munkakörével összefüggő bűncselekmények elleni fellépést, "az állampolgárok gazdasági, személyi és demokratikus jogait sértő" ügyek feltárását. Külön is említette az építkezéseket, az ingatlanfejlesztéseket, a környezetvédelmet és az élelmiszerbiztonságot érintő területeket.
Kína főbírója, Vang Seng-csün (Wang Shengjun) ugyancsak vasárnap arról számolt be, hogy a bíróságok 2011-ben országosan 29 ezer sikkasztási és vesztegetési ügyben hoztak ítéletet. Az ügyészek keményen fellépnek a köztisztviselők körében azok ellen, kik visszaélnek a hatalmukkal, vagy kenőpénzeket fogadnak el - mondta Cao Csien-ming (Cao Jianming) az ülésszakát tartó kínai Országos Népi Gyűlésben.
Mintegy 7400 köztisztviselő esetében indítottak hivatali eljárást, és közel 2400 személy ügye került a bíróságok elé. Ezzel egy időben csaknem 7,8 milliárd jüan (275 milliárd forint) értékű, törvénytelenül szerzett vagyont foglaltak le - hangzott el.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.