szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bionikus olimpiát, vagyis Cybathlont rendeznek 2016 októberében Svájcban. A rendezvényen olyan verseny is lesz, ahol a résztvevők agyhullámaikkal mozgatják majd az avatárjukat. Művégtagot és exoszkeletont, azaz mesterséges külső vázat viselő résztvevőknek is lesznek futamok – adta hírül a BBC.

A Svájci Nemzeti Kompetenciakutató Központ reméli, hogy a rendezvény felkelti az érdeklődést az emberi teljesítményt növelő technológiák iránt.

Az agy és a számítógép összeköttetését használó versenyt olyan résztvevőknek írják ki, akik nyaktól lefelé nem képesek önálló mozgásra. Ők az avatárjukat mozgatják majd egy számítógépes játékban egy fejhallgató útján, amely az agyat a géppel köti össze.

Végtagprotézist, exoszkeletont viselőknek, valamint kerekes székeseknek is lesz futam. Minden számban két érmet osztanak ki, egyet a "pilótának", egy másikat az eszközt fejlesztő társaságnak.

A modern technika bemutatásán túl a másik cél, hogy olyan emberek is versenyezhessenek, akik korábban ezt sosem tehették. Itt olyan technológiák segítségét is igénybe vehetik az indulók, amelyeket a paralimpián nem engedélyeznek – mondta Robert Riener, az esemény szervezője, a Svájci Egyetem kutatója.

Baj van egy itthon is kapható kutyaeledellel

Baj van egy itthon is kapható kutyaeledellel

Lezártak több olasz várost a koronavírus miatt

Lezártak több olasz várost a koronavírus miatt

Dido, a Jazz+Az és a Postmodern Jukebox is jön az idei VeszprémFestre

Dido, a Jazz+Az és a Postmodern Jukebox is jön az idei VeszprémFestre