szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jégkorszaki kardfogú tigris csontjai kerültek elő Németországban. A 200 kilós nagymacska veszedelmes vadállat volt, de a Homo heidelbergensis valószínűleg ellene is dárdákkal védekezett.

Jégkorszaki kardfogú tigris 300 ezer éves fogainak és csontjainak kövülete került elő Németországban ugyanazon az ásatáson, ahol az emberiség épen maradt legrégebbi vadászfegyvereit is felfedezték - közölte az Alsó-szászországi Műemlékvédelmi Hivatal. A Schöningen mellett folyó ásatásokon a kardfogú tigris (Homotherium latidens) első észak-németországi maradványaira bukkantak. A nagymacska 1,1 méteres vállmagasságával és körülbelül 200 kilogrammos súlyával a jégkorszak legfélelmetesebb ragadozója volt. 

A kutatók azt feltételezik, a schöningeni dárdákkal nemcsak vadásztak, hanem a kardfogú tigris ellen is védekezhettek. A kutatás vezetője, Thomas Terberger szerint a ragadozó maradványainak felfedezése új fényt vet a schöningeni fafegyverekre is. Az 1994-ben, tíz méter mélyen felfedezett nyolc fadárda és egy lándzsa nagy szenzációnak számított, mivel először bizonyította, hogy a Homo heidelbergensis, vagyis a heidelbergi ember képes volt eszközt készíteni és kommunikálni.

Ekkor vált fontos ásatási hellyé a külszíni barnaszénbánya, ahol a fegyvereket megtalálták. Lelőhelyüktől néhány méterre akadtak a kutatók 2012-ben négy éles fogra és néhány lábszárcsontra. Mivel kevés hasonló lelet létezik, hosszú ideig tartott, míg azonosították, hogy kardfogú tigris maradványait fedezték fel. A tigris hosszú fogai egyetlen csapással leteríthették a zsákmányt - állapította meg Terberger. Azt reméli, kutatócsoportja, mely az Alsó-szászországi Műemlékvédelmi Hivatal és a Thübingeni Egyetem kutatóiból áll, további leleteket fedez fel.

Tagadja a Pentagon egy vezető tisztviselője, hogy leállítanák az oroszok elleni kiberműveleteket

Tagadja a Pentagon egy vezető tisztviselője, hogy leállítanák az oroszok elleni kiberműveleteket

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?