Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy nanocsövecskékből álló anyag a fény 99,965 százalékát nyeli el, ezzel pedig hivatalosan is a Föld legsötétebb mesterséges matériája.
A fekete nem szín, hanem a fény ellentéte, így a sötétség mértékét is kizárólag annak elnyelőképessége alapján lehet megállapítani – fogalmaz a Spiegel egy, a világ legsötétebbjének számító, nanocsövecskékből álló anyag kapcsán. A brit Surrey Nanosystems nanotechnológiával foglalkozó cég kutatói által kifejlesztett matéria az őt érő fény 99,965 százalékát elnyeli: az eddigi világrekorder a beérkező fény 0,04 százalékát verte vissza.
A legfeketébb feketét többek között űrteleszkópok belső rendszerének kialakításakor használhatják majd, mely esetekben a komoly érdek az esetleges fényvisszaverődés minimalizálása.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.