szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elindították szombaton az amerikai Dragon teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), a már levált gyorsítórakétát azonban nem sikerült épségben egy platformra irányítani az Atlanti-óceánon.

Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy a hordozórakétát sikerült ugyan a Florida partjaitól néhány száz kilométerre lévő platformra irányítani, a becsapódás azonban túlságosan kemény volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört. A próbálkozás mindenesetre óriási jelentőségű: a cél az, hogy a rakétát majd ismét használni tudják. Ilyen manőver még soha senkinek nem sikerült. A hordozórakéták visszanyerése és újbóli használata révén sűrűbben követhetik egymást és olcsóbbak lehetnek a felbocsátások – hangsúlyozta korábban Musk. "Közel volt, de ezúttal még nem gyújthatunk szivarra" – írta Twitter-üzenetben a cégalapító, aki mindenesetre kedvezőnek tartja az eddig elért eredményeket.

Eközben a SpaceX űrhajója, a Dragon 2200 kilogrammnyi felszerelést visz az űrállomásra kísérletekhez az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megbízásából. A kapszula a tervek szerint hétfőn érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra. A szállítmányra ezúttal különösen nagy szükség van, miután az Orbital Sciences nevű amerikai magántársaság teherűrhajóját szállító hordozórakéta októberben másodpercekkel az indítása után felrobbant.

A személyzet nélküli Dragont egy Falcon rakétával bocsátották volna föl január 6-án a floridai űrközpontból, de a visszaszámlálást egy perccel a vége előtt leállították. A cég közlése szerint meghibásodott a hordozórakéta második fokozatának hajtóművét vezérlő két motor egyike. A SpaceX teherűrhajója már négyszer vitt szállítmányt az ISS-re. Erre az útra eredetileg már december közepén elindult volna, de startját akkor is el kellett halasztani, mert probléma merült fel a Falcon tesztje közben. A cég és a NASA több mint egymilliárd euró értékű megállapodása alapján 2016-ig tizenkét hasonló utat terveznek a Dragonnal.

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó