szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rejtélyes, ködszerű foltot észleltek kétszer is amatőr csillagászok a Mars fölött, felvételeiket most elemezték a kutatók, akik csak találgatják a jelenség eredetét.

A több mint ezer kilométeres, csóva alakú folt, amely rövid idő után mindkétszer eltűnt, nagyobb volt, mint bármely, korábban észlelt hasonló jelenség – tudósított a BBC hírportálja a Nature tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmányról. A kutatók úgy vélik, a ködszerű folt esetleg óriási felhő vagy különlegesen erős sarki fény lehet. Azt azonban nem tudják biztosan, hogy a Mars légkörének ritkás felső szélén miként jöhetett létre a jelenség.

Amatőr csillagászok sokasága irányítja a vörös bolygó felé teleszkópját az egész világon. Először 2012 márciusában pillantották meg a Mars déli féltekéje fölött a furcsa foltot. "Hirtelen azt hittem, a távcsövemmel van gond, amikor észrevettem a bolygó oldalából kinyúló csóvát. Aztán ellenőriztem a képeket, és rájöttem, valóban van ott valami. Igen meghökkentett" – mondta a BBC-nek Damian Peach, az egyik első csillagfigyelő, aki képet is készített a jelenségről. Mintegy tíz napig létezett a fényes, ködszerű folt. Egy hónappal később ugyanennyi időre jelent meg, azóta viszont nem észlelték.

Egy nemzetközi kutatócsoport megvizsgálta a felvételeket, és igazolta, hogy a jelenség valóban létezett, magyarázatot azonban nehezen találnak rá. Egyik elmélet szerint a páracsóva szén-dioxidból vagy vízrészecskékből álló felhő lehetett. "Tudjuk, hogy vannak felhők a Marson, ám eddig legfeljebb 100 kilométeres magasságig észleltük őket. Most a bolygó fölött 200 kilométerrel találtuk a foltot, tehát lényegesen eltérő dologról beszélünk. Ilyen magasan nem lehet felhő, a légkör itt túl ritka ehhez, tehát eléggé meglepő a tény, hogy összesen húsz napon át látható volt ott a fényes jelenség" – magyarázta Garcia Munoz, az Európai Űrügynökség (ESA) tudósa.

Egy másik magyarázat szerint a sarki fény marsi változatáról lehet szó. "Sarki fényt korábban is láttak már a Marsnak ezen a területén, ám ennek a két csóvának sokkal nagyobb volt az intenzitása, mint amelyeket eddig a Marson vagy a Földön észleltünk, ezerszer akkora, mint az eddigi legerősebb" – tette hozzá Munoz. Megjegyezte: ha bármelyik elmélet igaznak bizonyulna, az azt jelentené, hogy a vörös bolygó legfelső rétegéről téves ismeretei voltak az embernek. Reméli, hogy a most megjelent tanulmány után más tudósok újabb magyarázatokkal állnak elő.

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Nagyon erős az euró támogatottsága az Európai Unióban, de Magyarországon még céldátum sincs a bevezetésére

Nagyon erős az euró támogatottsága az Európai Unióban, de Magyarországon még céldátum sincs a bevezetésére

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Pásztor Erzsi: Hát akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást

Pásztor Erzsi: Hát akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást