szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Évente mintegy 59 ezer ember hal bele még napjainkban is a kutyáktól elkapott veszettségbe. A halálos áldozatok 60 százaléka Ázsiára (ebből 36 százalék Inidára), további 36 százaléka pedig Afrikára jut.

Naponta körülbelül 160, évente mintegy 59 ezer ember hal bele kutyáktól elkapott veszettségbe a világon, holott a fertőző betegség az ebek széles körű oltásával gyakorlatilag kiirtható lenne - figyelmeztet jelentésében a Global Alliance for Rabies Control.

A fertőzést minden emlős elkaphatja, de a veszettségbe belehalt emberek 99 százalékára kutyákról terjed át az amúgy majdnem 100 százalékosan megelőzhető kór. "Egyetlen embernek sem lenne szabad meghalnia veszettség miatt" - hangoztatta Louis Nel professzor, veszettségkutató.

AFP / Johannes Eisele

A veszettségbe már majdnem kizárólag csak a szegény, fejlődő országokban halnak bele emberek, a halálos áldozatok 60 százaléka Ázsiára, 36 százaléka pedig Afrikára jut. Az áldozatok 36 százaléka egyetlen országra, Indiára jut, ahol több ember hal bele a veszettségbe, mint bárhol másutt. A világ fejlett országaiban a kutyák megfelelő védőoltásával gyakorlatilag már kiirtották a betegséget.

A szervezet szerint csaknem valamennyi afrikai és ázsiai országban sokkal kevesebb kutyát oltanak be veszettség ellen, mint amennyi elegendő lenne a fertőzés kordában tartásához. 

A szervezet adatai szerint a veszettség évente 8,6 milliárd dollár veszteséget okoz az idő előtti elhalálozások, a veszett állatok által megmart emberek jövedelemkiesése és az emberi védőoltások költségei révén.

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Kovács Gergely el tud képzelni együttműködést a Tisza Párttal a 2026-os választásokon

Kovács Gergely el tud képzelni együttműködést a Tisza Párttal a 2026-os választásokon